Jézus tanítványaival együtt Izráel északi határán, a Hermónhegy lábánál, Cézárea Filippi vidékén tartózkodik. Az Úr félreérthetetlenül közeledik a szenvedés és halál idejéhez, e fordulóponthoz kapcsolódik Péter hitvallása. A tanítványoknak is meg kell fogalmazniuk, kinek tartják az Emberfiát. „Iturea és Trakhónitisz tartományának negyedes fejedelme Heródes testvére, Fülöp” (Lk 3,1) volt, aki a székhelyét saját magáról és a császár tiszteletére nevezte el (Fülöp császárvárosa).

A környék súlyos és rossz történelmi emlékeket hordoz. Salamon halála után a kettészakadt ország északi részének új királya, Jeroboám a teljes elszakadás érdekében két aranyborjút készíttetett, majd ezt mondta a népnek: „Eleget jártatok már Jeruzsálembe! Itt vannak isteneid, ó, Izráel, akik fölhoztak téged Egyiptomból! Az egyiket Bételbe helyezte el, a másikat pedig Dánba vitette.” (1Kir 12,28–29) Mintha Áront hallanánk a Sínai-hegy lábánál, amikor a népnek aranyborjút készített: „Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból.” (2Móz 32,4) Péter hitvallása az egykori Dán közelében hangzott el, és Jeroboám holt, cselekvésképtelen bálványokról szóló vallástételéhez képest így hangzik: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” (Mt 16,15)

A Hermón-hegy lábánál lévő barlangot, amely közelében Pán, a pásztorok istenének szentélyét is tisztelték, az alvilág bejáratának tartották. Az ókori felfogás szerint az alvilágba vezető lejáratot zárókő fedi el, amely őrzi a világ rendjét és biztonságát. Ezekre a helyekre rendszerint templomokat is építettek.

Az Úr a vallástételre találóan (Péter=kő, petra=szikla) így válaszol: „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” (Mt 16,18)