Reformátusok Lapja

Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Steinbach József református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Egyházkerületének püspöke osztja meg velünk gondolatait.

A védekezést fenn kell tartanunk, mert a vírusfertőzés lehetősége továbbra is fennáll az idősotthonok, szociális intézmények lakói között. Ők koruk vagy krónikus betegségeik miatt a legveszélyeztetettebbek közé tartoznak – hangsúlyozza Beszterczey András, a Diakóniai Iroda vezetője.

Hogyan kaphatunk életet az éveinkhez? Ebben az első annak felismerése, hogy életünk tartama mellett legalább olyan fontos annak tartalma. Az a felismerés, hogy az élet nem csupán biológiai lét, hanem több annál. Olyan küldetés részese vagyok, amelynek megbízója Isten, és e küldetés nem a véletlenek sorozata, hanem célirányos.

– Missziós célunk: a gyermekekkel és családjaikkal együtt, helyben építsük Isten országát. Azért vagyunk, hogy a gyerekek előmenetelét segítsük – mondja az okányi gyülekezethez tartozó tanodáról Mohácsy Nikoletta református lelkész. Országszerte tizenegy másik helyszínen várja támogató közösség és motiváló jövőkép a halmozottan hátrányos helyzetűeket.

Vannak helyzetek, amikor nem tudok mit mondani, véget érnek az orvosi megoldások, és nincs más lehetőség, csak ahhoz fordulni, aki segít: Jézus Krisztushoz. Ha ezt át tudom adni valakinek, az sokat jelent a bajok elhordozásában – mondja Gécs Sándor, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház osztályvezetője, a balatonalmádi egyházközség presbitere.

Jó, ha megtanuljuk az anyagok természetét, a világ működését, mert Isten teremtett világának, természeti törvényeinek ismerete segít a bajban. Az erkölcsi üzenete is fontos: a jóság, ha ismeretekkel párosul, gyorsan dönt és cselekszik, megmentheti mások életét. Ide is érvényes az Ige: „a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt”.

Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.

A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Pap Ferenc írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.

Rendkívüli körülmények között is garantálják az egyházi testületek működését, továbbfejlesztik a diakóniai és az oktatási intézmények működését – döntöttek az idei első zsinati ülésszakon. A határhelyzetekben alkalmazandó szabályok megalkotásában fontos szempont volt az időlegesség, a kontrollálhatóság és a visszahívhatóság.

Mi a hit? Az ilyen kérdés a hitet tárgyként kezeli. Lehet róla beszélni, meg lehet fogalmazni. Az is tud a hitről beszélni, aki még az életében nem élte át. De a hit valójában lelki történés. A hitet az ismeri meg valójában, aki átéli. Benne kell lenni. Az önmegismerés azért borzalmasan bonyolult, mert benne kell lenni abban, amit ugyanakkor kívülről kell látni.

Nem a szív gyűlöl, mert az ilyenkor bezárul (erre utalhat „szívtelen” szavunk), inkább a gyomori zsigerösztönök és fölemésztő bugyrok működnek. A szív a szeretet helye, amelyet a lélek munkál, Krisztus szeretetével ölelve körbe. Ami az eszünkkel fölfoghatatlan, azt „szívből tudjuk”, a Léleknek éltető-lángoló véráramában.

Lelki épülésünk érdekében alakítsuk ki a bibliaolvasás rendjét. Legjobb, ha kora reggel ezzel kezdjük a napot. Mindig kérjük Isten Szentlelkét, hogy nyissa meg előttünk az Igét, hogy megérthessük és életünkre alkalmazhassuk. Semmiféle evangéliumi könyv nem pótolhatja a Bibliát.

A tagegyházát ért tragédiáról a Református Egyházak Világközössége is megemlékezett. A nigériai missziót évtizedek óta támogató Észak-Amerikai Keresztyén Református Egyház – a református világközösség tagja – közelről ismerte a lelkészházaspárt.

A Tiszántúlon, a Dunamelléken huszonhárom-huszonhárom, a Tiszáninnenen, valamint a Dunántúlon tíz-tíz óvodát érint a program, amelynek köszönhetően harminckétezer négyzetméter alapterületű új intézmény épül, és további kétezer négyzetméternyi épület újul meg.

A XVIII. századi tudós, költő Kalmár György szép kifejezésével „drágakőnél gyönyörűbb” édes anyanyelvünket gyakran keseríti pontatlan, félreérthető fogalmazás, idegenszerűség, stílustalanság. A beszéd, az írás szürkül, gondot okoz a megfelelő szó meglelése. Anyanyelvi kapuőr rovatunkban Arany Lajos óvja-védi közös kincsünket.

Ahogy közeledett, egyre biztosabb volt benne, hogy nem a kvarcszilánkokon megcsillanó napfényt látja. És nem is egy hintó fémveretén vagy egy katona kardján csillámlik a nap. Ez a fény egészen más volt. Ahogy közeledett, felismerte, hogy valami lángol. De nem tábortüzet lát, abban biztos volt Mózes. Mert ilyen lángokat ő még sohasem látott.

A régi, az eltörött helyett új hit-sejtek, még az is lehet, hogy a réginél erősebb, frissebb hitkapcsolatok keletkeznek. Summa summarum: rádöbbenhetünk, hogy ebből a vírus okozta hit-törésből a személyes hitéletünk és a gyülekezeti közösségünk, gyülekezeti közösségi létünk is megerősödve, megújulva kerülhet ki. Hála legyen Istennek érte!

Sokan hiszik azt, hogy a puritánok kizárólag boszorkányégetéssel, fenyegetésekkel, komorsággal rakták teli a XVII. századot. Hadd tegyem most közkinccsé szép – és jelenlegi nehéz, vírus verte napjainkban talán egy kicsit vigasztaló – cáfolatként Medgyesi Pál szavait. Mint lelkésztársai, ő sem volt modern értelmezés szerinti műfordító.

– Amit építünk, alkotunk, az elégedettséggel tölt el, és ha jól csináltuk, gyönyörködtet. De nem elegendő a jó terv, a jó anyag, az elhivatottság, a Teremtőre is szükség van. Jézus egyértelművé tette, hogy minek van elsőbbsége. Fontos az a törekvésünk, hogy életünket arra használjuk, amire Isten adta.