Sokan hiszik azt, hogy a puritánok kizárólag boszorkányégetéssel, fenyegetésekkel, komorsággal rakták teli a XVII. századot. Hadd tegyem most közkinccsé szép – és jelenlegi nehéz, vírus verte napjainkban talán egy kicsit vigasztaló – cáfolatként Medgyesi Pál szavait.

Ő, a korszak legnépszerűbb magyar puritánus szerzője, Lorántffy Zsuzsanna gazdag kegyességi írói életművet hátrahagyó udvari papja, éppen úgy, mint szintén főleg angolból, olykor hollandból fordító lelkésztársai, nem voltak a modern értelmezés szerinti műfordítók.

Közülük sokan, így Medgyesi is, jól ismerték ugyan Albion nyelvét, de tudták, érezték, hogy a puszta szövegátültetés nem lesz, nem lehet elegendő, nem szólítja meg igazán az embereket, így azután a magyar szövegváltozatokat mindnyájan magyar „zubbonköntöskébe” öltöztették, hogy életvezetési könyveik ne csupán a kevesekhez, de az írástudókon kívül az ő felolvasásaikat meghallgató tömegek számára is kedvesek és lélekindítók legyenek.