Az általa írt evangéliumot és Az apostolok cselekedeteiről szóló könyvet egyaránt mesterien szerkesztett, tömör bevezetéssel látta el Lukács. Az ajánló, bevezető sorok előrevetítik a könyvek tartalmát, a szerző munkamódszerét, összekapcsolják a műveket, és mindkettő Teofiloszt szólítja meg, akiről azt gondoljuk, hogy Lukács, és általa az evangélium támogatója, pártfogója lehetett.

A beszédes név „istenszerető”, „Isten barátja” értelmet hordoz, és a szakirodalomban olykor felvetik, hogy a római császári családdal rokon Titus Flavius Clemens rejtőzhet a megszólítás mögött. A rangos származásra utal a „nagyra becsült” megszólítás. A Szentírásban négy számozott versből álló evangéliumi bevezetés (Lk 1,1–4) valójában egy hosszú, hat egységre bontható körmondat:

„Miután sokan vállalkoztak már arra,
hogy írásba foglalják a közöttünk
beteljesedett eseményeket
úgy, amint ránk hagyták azok,
akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének:
magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve
mindennek pontosan utánajártam,
szép rendben megírjam neked,
nagyra becsült Teofilosz,
hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak.”

Lukács igényes görögsége és az ókori nyelv tömörsége ezt a háromszor kettes szerkesztést és párhuzamosságot még szebben mutatja.

Az első három és a második három tagmondat egymás mellé helyezhető. A „sokan vállalkoztak” párja a „magam is jónak láttam”, a második tagmondatokban az „írásba foglalják” és a „megírjam”, a harmadikban a „ránk hagyták” és a „megygyőződhess” kifejezések nyelvtanilag és mondattanilag is öszszefüggnek. Lukács csatlakozott a tanúságtévők nagy láncolatához, pontosan, nagy műgonddal utánajárt mindennek. Teofiloszt pedig arra a szilárd Igére tanították, amelynek kezdettől fogva voltak szemtanúi és szolgái.