A börtön sötét volt és nyirkos, József mégis örült, hogy itt lehetett. Tudta, hogy egyedül atyái Istene mentette meg a haláltól, amikor a testőrparancsnok felesége hamisan megvádolta. Hálás volt hát, hogy a börtönbe került, hálát adott atyái Istenének mindennap, minden lélegzetvételnél, minden korty víznél, minden falat kenyérnél, amelyet lenyelt. Pedig a levegő dohos volt, a víz poshadt, a kenyér pedig savanyú. De József ennek is örült. Örült, hogy élt. Örvendezett a munkának is, amelyet a börtönparancsnok rábízott. Elvégzett mindent becsülettel, akármilyen nehéz vagy mocskos volt is az, mert amikor megemelte a gabonás zsákokat vagy a köveket, amelyekből börtönfalat építettek, érezte, hogy megfeszülnek az izmai, kalapál a szíve, dolgozik a tüdeje – érezte, hogy él.

A börtönparancsnok csodálkozva nézte a héber fiút. Úgy tűnt, bármibe kezd is, áldás van azon. Magához vette hát, és hamarosan nem sok dolga adódott a börtönben, mert József minden munkát elvégzett helyette.

Az egyik napon ismét magához intette Józsefet. Látszott rajta, hogy nagyon izgatott:

– Én nem tudom, mi történt a palotában… Igazán nem tudom – szólt a fiúhoz a kezét tördelve.

– Lehet, hogy összeesküvés. De az is lehet, hogy nem.

– Pontosan miről is van szó? – kérdezte József, mert semmit sem értett a parancsnok aggodalmas dadogásából. Nagy nehezen végül megértette, hogy a fáraó börtönbe vetette a fősütőmesterét és a főpohárnokát is. A börtönparancsnok Józsefet rendelte ki a két új rab mellé felügyelőnek. Amennyire a börtönben lehetséges, ő a gondjukat viselte.

Az egyik napon épp a reggelit vitte be nekik, amikor észrevette, hogy mindketten igen-igen elgondolkodtak valamin. Meg is kérdezte azonnal:

– Mi a baj? Miért vagytok olyan szomorúak?

A főemberek csak legyintettek:

– Álmot láttunk, de nincs, aki megfejtse.

– Istennél van a megfejtés – válaszolta József. – Mondjátok el nekem! Hátha megadja az Úr, hogy megértsem, mit jelentenek.

A főemberek nekibátorodtak, és elmondták az álmaikat. A főpohárnok három szőlővesszőről álmodott, amelyek kihajtottak, kivirágzottak, és már termettek is. A szőlőszemeket a fáraó poharába facsarta, és a poharat a fáraó kezébe adta.

– A három vessző három nap – mondta József.

– Három nap múlva fölemel téged a fáraó, visszahelyez a hivatalodba, és te adod a poharat a kezébe, akárcsak régen. De kérlek, ne feledkezz meg rólam! Említs meg a fáraónak, és vitess ki ebből a börtönből!

Végig se tudta mondani, amit akart, mert már oda is furakodott hozzá a fősütőmester:

– Én is álmodtam – mondta ragyogó képpel, mert azt remélte, az övé is hasonló jót jelent. – Három kosár kalács volt a fejemen. A felsőben mindenféle sütemény volt, amelyek a fáraónak készültek, de a madarak megették azokat.

Ez az álom azonban azt jelentette, hogy a fáraó három nap múlva felakasztatja a fősütőmestert.

Harmadnap születésnapja volt a fáraónak, és minden úgy történt, ahogyan József megmondta: a főpohárnokot visszahelyezte hivatalába, a fősütőmestert viszont kivégeztette.

De hiába kérte József, a főpohárnok megfeledkezett róla.