Kovács Botond Árpád

Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Kovács Botond Árpáddal, a Szentgáli Református Egyházközség lelkipásztorával beszélgettünk.

Volt családi példa ön előtt, amely miatt Isten szolgálatát választotta?

Dél-Baranyában, Magyarbólyban nevelkedtem négy testvéremmel. Szüleim huszonkét faluban szolgáltak lelkipásztorként. Két nagyapám és anyai nagymamám, keresztapám is lelkész volt. Üknagyapám bokodi evangélikus esperes volt, dédapám pedig templomépítő presbiter Pápán. A fiatalabb bátyám, Kovács Dávid Emil Budapesten a külső-józsefvárosi gyülekezet lelkipásztora, az idősebb bátyám, Kovács Levente, habár nem az egyházban dolgozik, de annál többet szolgál mint presbiter, most egyházkerületének főgondnokjelöltje. Öcsém, Kovács Zalán László tubaművész pedig egyházunk számos programjában vesz részt.

Orgonistaként kezdte a szolgálatot. Miért döntött úgy, hogy lelkész lesz?

A szüleim mellett szerettem meg a lelkészi szolgálat sokszínűségét. Nyolcévesen zeneiskolába vitt édesapám, a jó hallásom miatt hegedűórára írtak fel, mire sírva fakadtam: a lelkipásztornak orgonálni kell tudni. Így írtak át zongorát tanulni. Iskolai „betegszabadságaimat” a Képes Biblia sokszori elolvasásával töltöttem. Adventekben megtanultam az összes ünnepköri énekünket. Istentiszteletekre és kazuális alkalmakra a szüleimmel tartottam, belém ivódtak énekeink és sok bibliai ige.

Kovács Botond Árpád 2015 óta szolgál Szentgálon. Tizenkét évig volt a budapesti Kálvin téri gyülekezet orgonistája, vallja, hogy a lelkipásztor szolgálatának fontos része az ének- és hangszerismeret.

Segíti a lelkészi munkát az orgonista múlt?

Az egyházzene mindig közel állt a lelkemhez. Szívesen szolgáltam volna orgonista-lelkészként egész életemben. 1998-ban kerültem a budapesti Kálvin téri gyülekezetbe, ahol tizenkét évig voltam orgonista, zenei vezető. Könnyek között hagytam el ezt a szolgálati helyet, de tovább kellett mennem, és hiszem, azért, hogy többek között templomépítő lelkésszé váljak. Vallom: az igehirdetés és a templomi zene, ha ugyanarról szól is, olyan, mint két különböző nyelv, másként kell gondolkodni, fogalmazni, átadni. A lelkipásztor szolgálatának fontos része az ének- és hangszerismeret.

Van olyan igehely a Bibliában, amelyet mottójának tekint?

Édesanyám helyezte a szívemre a 25. zsoltár sorát, amely első oszlopa volt hitem tudatossá formálódásának: „Azok pironkodjanak, akik hitetlenül élnek…” A második alapkő egy kisgyermek ravatalánál édesapám prédikációjának alapigéje volt: „Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1,21) Házasságkötésemkor pedig a szüleim a családi igét adták: „Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (Józs 24,15) Az Isten iránti tiszteletet és szeretetet nem könnyű feladat továbbadni. Hála van a szívemben, hogy legnagyobb fiam kedvtelésből orgonálni tanul. A középső fiam lelkész szeretne lenni, a legkisebb még az óvodában formálódik.

Mi a hobbija, hogyan kapcsolódik ki?

Ha megtehetem, átmegyek orgonálni a herendi templomba. Sajnos a szentgáli orgonát el kellett bontani. Szívesen nézek jó filmeket, barkácsolok, például a herendi gyülekezeti konyhába a fiammal terveztem és készítettem el a konyhabútort. Szívesen foglalkozom állatokkal, a kutya és a tyúk elengedhetetlen velejárója az életünknek. A búzát az egyik presbiterem adja, cserébe a gyülekezetbe tartozó nagycsaládosoknak adok tojást. A példa mutatja: a hobbit és a gyülekezeti szolgálatot is össze lehet kapcsolni.

Kovács Botond Árpád Fotó: Kalocsai Richárd