Jézus földi küldetésének egyik legfontosabb részei a tanítások voltak. Mindig élénk érdeklődés kísérte szavait, amelyek a templomban, zsinagógákban vagy a szabad ég alatt, nagy sokaság előtt hangzottak el. Beszédei méltán váltották ki az emberek ámulatát, „…mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van…” (Mt 7,29), sőt, egyik megnyilatkozása után a főpapok szolgái nem merték őt előállítani, mert szavai olyan hatással voltak rájuk (Jn 7,45–46). Mi volt tanításának a titka? Az, hogy Jézus szerette a példázatokat, szóképeket, és sokszor hasonlatokban fejezte ki magvas gondolatait. Idegen volt számára a fejtegetés, a dogmák száraz, tételszerű elemzése. Stílusát elevenség, követhetőség és érdekesség jellemezte. Sokszínű tanításai között különösképpen is ismertek a bibliaolvasók előtt a Hegyi beszédben elhangzott szavai és hasonlatai. Ezek között kitűnik két használati tárgy és egy kép, amelyek a rendeltetéseiken keresztül szemléltetik a keresztyén ember mindenkori küldetését.

A só és a gyertya (Mt 5,13–16) közismert és nélkülözhetetlen használati tárgyként hozzátartoztak a Jézus korabeli emberek életéhez. Merőben különböznek egymástól, mégis van közös vonás bennük: mindkettő kisméretű eszköz. Egy késhegynyi só mindig kisebb annál az ételnél, amelybe belekerül, és a gyertya is jelentéktelen egy villanykörtéhez vagy reflektorhoz képest, és mégis hiányzik, ha nincs. A só nélkülözhetetlen jellegét az újszövetségi ember elsősorban úgy ismerte, mint amely ételt ízesít és tartósít. Ezen kívül használatos volt kultikus célra is, de ha idegen anyaggal keveredett, hamar ízetlenné vált.