A heti bibliai részhez – Jób felesége
Jób könyvének úgynevezett keretelbeszéléséből (Jób 1–2; 42) ismerhetjük meg az Úr földjén feddhetetlenül élő, istenfélő ember életének egyes részleteit és családját. Igen gazdag, tekintélyes, pátriárka típusú családfőként jellemzi őt a Szentírás, aki Izráel ősatyáira emlékezteti az olvasót.
Hét fiú és három leány apjaként különös gondot fordított arra, hogy gyermekei is tisztán, bűn nélkül éljenek, és álljanak az Úr színe elé. Neve héberül hagyományosan egy, az egész történetre jellemző, beszédes kérdést fogalmaz meg: „Hol az Atya?”
A csapásokkal sújtott Jób mindent elveszített, és gyermekei is meghaltak. Ekkor a gyász jeleként megszaggatta ruháját, megnyírta a fejét, földre borulva elmondta híres szavait: „Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve! Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.” (Jób 1,21–22)
Ezek után további próbaként Jób testi betegséget kapott: rosszindulatú fekélyek borították tetőtől talpig, és a hamuban ülve egy cserépdarabbal vakarta magát (vö. Jób 2,7–8). A könyv szerint felesége e helyen jelenik meg először és utoljára, és emberileg talán érthető, lemondó tanácsot ad férjének: „Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg!” Jób azonban ekként felelt: „Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni!
Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” (Jób 2,9–10) Jób feleségének tanácsa a Szentírás szerinti bolondok magatartására és gondolkodására emlékeztet, ahogyan a zsoltárban is olvassuk: „Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten!” (Zsolt 14,1; 53,2) A végigszenvedett idők után, amikor Isten megjutalmazza Jóbot, feleségével nem, csak visszakapott gyermekeivel találkozunk (Jób 42,13).