A befalazott műhelyablak

A sajtónyelv „külön nyelvjárásaként” emlegeti Kemény Gábor nyelvész a kritikai zsargont, az irodalmi és művészeti kritika tolvajnyelvét. Király István irodalomtörténész a szakszavakkal zsúfolt tudományos szöveg értésének nehézségére figyelmeztet Intés az őrzőkhöz című Ady-monográfiájában (1982): „Egy felduzzasztott, öncélú fogalmi apparátusba, egy tudományos »metanyelvbe« rejtették el magukat gyakorta a hozott gondolatok”. Mint utal rá, lényeges a „puszta műhelymunka”, ám „a műhelynek befalazódott itt szinte az ablaka”. Máig aktuális gondolatok.

Példák e szakzsargonra: „Az ontológiai szintekre összpontosító koncepció fényében Genette diegetikus szintekről szóló elmélete úgy jelenik meg, mint amelyben a virtuális narráció ontológiai szintváltásai és az ezekhez a szintekhez kapcsolódó szükségszerűen eltérő elbeszélők nem különböztethetőek meg.”

„A klasszikus maszkulin önéletrajzírás teleologikusságot és fejlődést hangsúlyozó vonulatának egyik alapvető mítosza az az objektivitás, mely a női önreflexív narratíva esetében speciális jelentésréteggel bővül.”

„...a kratülizmust éppen az a hermeneutikai elmélet teszi kritika tárgyává, amelyet a jelrendszert puszta idealitásba merevítéssel, a jel és jelentés rögzítésével, olykor egyenesen a leképező fenomenalizmussal vádol a dekonstrukció.”

„Ezen a ponton a szöveg az elbeszélő én olyan oszcillálását mutatja meg, mely az egész regényen végigfut: egyrészt Hildi eltávolítja és felszámolja a végesség eme faktuális dimenzióit, másrészt azonban minden feljegyzést, fecnit, dobozt feltérképez...”

Efféle olvasmányélmények után a köznapi olvasóban maradhat néhány kérdés. Ez az „ablakfalazó írásmód” ugyanis nem segíti a szakzsargonban járatlan nyelvhasználókat a megértésben.

Eszünkbe juthat a citált részletekről az a tréfás mondat, amelyet Balázs Géza idéz az idegen szavak fölösleges használatáról szólva: „A kacsa nem a regionális biocentrumra száll le, hanem a pocsolyára.”