Jézus földi küldetését leginkább két szóval jellemezhetjük: tanított és gyógyított. Személye Istentől eredt, az Atya tanításait adta tovább (Jn 8,28). A gyógyítások is isteni hatalmának megnyilvánulásai voltak. Minden beteget meggyógyított, akit hozzá vittek, és ezek általában nem a tanítások idején történtek (Mt 9,35). Előfordult azonban, hogy tanítás közben, vagy amikor félrevonult, akkor vittek hozzá egy-egy beteget, kihasználva azt, hogy őhozzá mindig lehetett menni.

Ennek egyik jellegzetes esetét találjuk a Mk 2,1–12 verseiben, ahol egy gutaütött gyógyulásáról olvashatunk. Jézus többször járt Kapernaumban. Egyik ott tartózkodásának idején ismét tanított. Hatalmas tömeg gyűlt össze, olyannyira, hogy a házból kiszorulók már az udvaron sem fértek el. Tanítás közben hirtelen szokatlan mozgás támadt, egy ágyhoz kötött gutaütöttet vittek Jézushoz, négyen emelve a beteget. Segítőkészségük mellett figyelemreméltó az a bizalommal párosuló hit, amellyel őhozzá vitték, tőle remélve a gyógyulást. Cselekedetük a szeretetteljes összefogás szép példája a mindenkori ember számára.

A jó szándékú segítőkészség azonban váratlan akadályokba ütközött. A Jézust hallgatni akaró sokaság miatt a beteget nem tudták őhozzá vinni, ezért merész gondolatuk támadt: megbontották a ház tetőszerkezetét, és ágyastól engedték le a gutaütöttet Jézus elé (Mk 2,4). Lám, a hagyományos utak mellett, „modern” úton is el lehet őt érni!

A beteg Jézushoz vitele a történet első meglepetése. Nyilvánvalóan olyan sürgősnek és fontosnak érezték a találkozást vele, hogy nem riadtak meg az akadálytól sem, és minden nehézséget leküzdve igyekeztek segítségére lenni a betegnek. Magatartásuk a hit és a szeretet jelein túl annak is bizonysága, hogy mindezek akkor érik el céljukat, ha nem riadnak meg a nehézségektől.

A történet második meglepetése ezután következik. Jézus ugyanis nem meggyógyította a beteget, hanem megbocsátotta a bűneit (Mk 2,5). E nem várt néhány szó azonban ahelyett, hogy megnyugtatta volna az ott lévőket, inkább megdöbbenést váltott ki, mert az emberi logika szerint más a betegség, és más a bűn. Mintha Jézus „félreértett volna” valamit. A szavak nélkül is érzékelhető megdöbbenést tapasztalja Jézus, amikor szinte magától értetődő formában teszi fel a kérdést: „Melyik a könnyebb? Azt mondani a bénának, hogy megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj fel, vedd az ágyadat és járj? (Mk 2,9) A válasz minden időkre szóló tanítás a bűnbocsánatról. Jézusnál ugyanis „a bűnbocsánat ígérete nem üres szóbeszéd, mert a betegség a bűn tünete, a gyógyulás pedig a bűnbocsánat következménye" (Jubileumi Kommentár).

A következő meglepetés: ahogy fogadják az írástudók Jézus szavait. Mivel tanításainak sokszor voltak hallgatói az írástudók, ennél az eseménynél is természetesnek tekinthetjük jelenlétüket. Az akkori társadalom közismert tagjai voltak ők, akiknek elsőrendű feladatuk volt a mózesi törvények ismerete és alkalmazása. Ezért is figyelték Jézus tanításait, hogy amennyiben azok nem egyeznek a mózesi törvényekkel, megvádolhassák. Most is megbotránkoznak azon, hogy Jézus megbocsátotta a beteg bűneit, holott a bűnöket csak Isten bocsáthatja meg (Ézs 43,25). Különös, hogy nem örülnek egy ember felépülésének, hanem olyan ügyből kreálnak elméleti vitát, amelyben az élet „dübörög” a tantételek betűi felett.

Az igazi meglepetést azonban a történet végén olvashatjuk. A gutaütött ugyanis Jézus szavainak hatására felvette az ágyát, és saját lábán távozott, az ott lévők nagy csodálkozására. Ennek következménye Isten-dicsőítésük, amely spontán tört fel a szívükből. Négy olyan emberről olvastunk, akik számára nem volt közömbös egy ember sorsa, és néhány emberről, akik elvitatkoztak egy csodáról, amely évszázadok múltán is beszél Jézus hatalmáról. Biztasson ez bennünket is hasonló jó cselekedetekre, és legyen szemünk felismerni a ma is előforduló csodákat!