Ahogy őszbe fordul az időjárás, egyre többen kezdünk teát főzni, sütőtököt sütni, és előkerülnek a régi mézeskalácsreceptek. Ahogy nő a külső sötétség és egyre hidegebbek a napok, elkezdünk visszahúzódni házainkba, lakásainkba. Ez az időszak talán arra is alkalmas lehet, hogy megálljunk, és számot vessünk az eltelt idő kapcsán, ahol lehet és érdemes, újra megnézzük életünk mozijának egy-egy epizódját, az emberi kapcsolatainkat. Ha saját életünk idejére visszatekintünk: vajon melyek lehetnek azok a pontok, kapcsolatok, amelyek által Isten taníthat minket?

Vannak-e és lehetnek-e még olyan eseményei saját történetünknek, amelyeket régen nem értettünk, de most már kellő távolságban vagyunk tőlük, hogy új megvilágításba helyezve megértsük üzenetüket? Szoktuk mondani, hogy az idő mindent begyógyít. Nem biztos, hogy így van, de az idő múlása kellő távolságot ad ahhoz, hogy talán kicsit higgadtabban merjünk ránézni olyan dolgokra is, amelyek régen dühvel, keserűséggel, szomorúsággal, félelemmel vagy éppen nagy örömmel töltöttek el minket.

Tizennyolc évvel ezelőtt lehetőségem volt az Egyesült Államokban tanulni, és néhány évfolyamtársam elhatározta, hogy egy hosszú hétvégén elvisznek New Yorkba. A megvalósult utazás harmadik napján sikerült összefeszülnöm amerikai barátaimmal. Akkor még nem értettem, miért nem fogják fel, hogy amit lehet, szeretnék megnézni, és minden időmet a városban tölteném. Csak nemrég jöttem rá, hogy mivel az egyik társunk apró termetű volt, ő nem bírt annyit gyalogolni, és a többiek nem akarták, hogy én egyedül csatangoljak a városban. Akkor nehezen értettem meg, miért kell több mint két órát egy kínai vendéglőben töltenünk. Ma már kellő távolságban vagyok az akkori eseményektől, hogy tanulni tudjak akkori türelmetlenségemből, és megértsem a többiek véleményét. Új nézőponttal gazdagodott a régi történet.

Az emberi kapcsolatok világában másként pereg az idő: az órával mérthez képest itt más az időérzékelés. Van, akivel régen találkoztunk, és mégis ott folytathatjuk a kapcsolatot, ahol abbahagytuk. És lehet, hogy eltelik egy-két hónap, év vagy évtized, a régi események, dolgok más megvilágításba kerülnek, átíródnak, és felvehetjük a régi szálakat. Ismerjük Jákób és Ézsau történetét, gyilkos harag és halálos félelem van köztük, amikor elválnak egymástól, és Jákob menekül Ézsau elől. Húsz évnek kell eltelnie, mire a két testvér újra találkozik. Ekkor összeölelkeznek és sírnak. Mire újra tudnak kapcsolódni, eltelik két évtized.

Az életben a rendezetlen dolgok, a sebek velünk jönnek – akár rendkívül hosszú időre is elkísérnek. Öröm lehet a számvetésben, hogy amíg élünk, van lehetőségünk újra felvenni kapcsolati fonalakat, megkeresni elhagyott barátot, megtenni egy rég halogatott lépést. A többi – kegyelem.