Az egyház jövője közös felelősségünk
Kálvintól ma is tanulhatunk, legfőképpen azt, hogy elkötelezettek legyünk hitünk és nemzetünk iránt – ez a szolgálat iránt érzett elkötelezettség és hála kíséri Huszár Pál nyugalmazott egyetemi tanár életét. A Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokaként és a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökeként is a missziói parancsnak igyekezett eleget tenni, hogy tevékenységével Krisztusra mutasson. A protestáns örökség ápolásáért és tudományos tevékenységéért ez évben Károli Gáspár-díjjal tüntették ki, ennek alkalmából visszatekintettünk vele élete fontos eseményeire.
– Úgy érzem, olyan élet csúcspontján vagyok, amely alatt végig érezhettem a megtartó kegyelmet vallja Huszár Pál. Hozzáteszi: – Lassan véget ér főgondnoki megbízatásom, és bár örömmel folytatnám ezt a fajta szolgálatot, életem nyolcvanadik évében nem merek újabb hatot ígérni. Azonban az Úristen iránti végtelen hálával tekintek vissza az elmúlt tizenkét, ha az egyházmegyei gondokságot is nézzük, akkor tizennyolc esztendőre – ahogy valójában mind a nyolc évtizedre. Sámuel prófétával együtt mondom: „Mindeddig megsegített minket az Úr!”
ALAP, AMELYRE ÉPÍTENI LEHET
Huszár Pál 1941-ben, Várpalotán született, paraszti család ötödik gyermekeként. Másfél éves volt, amikor édesapját elveszítette, majd a háború alatt a házuk is leégett – mégsem beszél keserűen ezekről az emlékekről. – Ha édesanyámnak nem lett volna szilárd, erős hite, nem tudom, mi lett volna belőlünk. De ő mindvégig hitt, és ezt adta tovább nekünk is, ez lett az az alap, amelyre mi is építhettük az életünket – fogalmaz a dunántúli főgondnok. Mint mondja, édesanyja úgy állt mellette és testvérei mellett, hogy azzal pótolni tudta valamennyire édesapjuk hiányát. Fejes Sándort, a település lelkipásztorát is lelki és szellemi atyjának tekintette.
– Tőle nagyon sokat kaptam hitemben, ismeretemben és magyarságtudatomban. Kisgyermekként fel sem fogtam igazán, mit jelent, hogy elvesztettük édesapánkat, de az Úrtól – lelkipásztoromon által – valóban olyan lelki-szellemi értékeket kaptam, amelyeket tolvaj el nem orozhat, tűz meg nem égethet, rozsda meg nem emészthet, múló idő meg nem kevesbíthet – hangsúlyozza Pali bácsi.
Várpalotát csak az egyetemi évek idejére hagyta el, felsőfokú tanulmányait Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán folytatta: történelmet, valamint német és orosz nyelvet tanult.
– Belénk nevelték a tudós-tanár viszonyulást, azt, hogy ne csak tanítsuk, hanem műveljük is a tudományterületünket – fogalmaz. – Ez számomra a műfordítás és az írás volt, elsősorban a történelem területén. A história iránti szeretetem pedig már gyermekkoromban kialakult, Várpalota végvári múltja hamar magával ragadott.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!