... magadra! Így inti minden szülő a gyermekét, amikor útnak indítja. Most a legtöbbször így búcsúzunk egymástól mi is beszélgetéseink után, hogy jelét adjuk figyelmünknek, törődésünknek és szeretetünknek. Elsősorban testi épségünkre és egészségünkre gondolunk, hogy legyünk óvatosak a koronavírus-fertőzés miatt, a világjárvány idején. Amikor azonban a bibliában olvassuk az intést: vigyázzunk magunkra, akkor a lelki-szellemi egészségünkre, a hitünkre, Isten-kapcsolatunkra nézve kapunk figyelmeztetést.

A vigyázással óvjuk magunkat a kísértésektől, a lelki és szellemi fertőzéstől. Járjunk figyelmesen és lássuk meg Isten akaratát a világban és a jelenségekben, vegyük észre a jeleket! Kísért sokakat a csüggedés, az elkeseredés, a kilátástalanság a bizonytalan helyzetben. A vigyázás azt a magatartást jelenti, ahogyan a pásztor őrzi a nyáját, ahogyan az anya vigyázza csecsemője álmát - ha elalszik is, mégis éberen van jelen, és gyermeke minden mozdulatára felfigyel –, vagy az ügyeletes munkatárs, orvos, aki készséggel indul a szolgálatba, amikor szólítják. Készenlétben állni, készen állni, minden jelre felfigyelni, amelyet Isten ad, így vigyázni magunkra, ez a tudatos Krisztus-követés.

Vigyázzunk egymásra is! A vigyázás két iránya összetartozik. Ha csak magával törődik az ember, akkor az önzés, a magába zárkózás és elszigetelődés veszélye fenyegeti. Az elmagányosodást a huszadik század leprájának nevezték. A mi századunk egyik legfőbb baja pedig a kiégés, a kiüresedés, megkeményedés és közöny lesz, ha sokáig ellenségeskedünk egymással. „Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen.” (Zsid 3,12) Terjesszük a szeretet, bizalom és reménység örömhírét.

A blepó görög szó az Újszövetségben gyakran használatos. Alapjelentése: látni, de átvitt értelemben sokszor olvassuk intésként és figyelmeztetésként, hogy valamit lássunk meg, figyeljünk föl rá, fogjuk és értsük üzenetét, sőt, vigyázzunk és óvakodjunk a rossztól. A prófétákat azért nevezték régen látóknak, mert meghallották Isten szavát, és látták cselekedeteit. Az a baj, hogy mi, emberek nézünk, mégsem látunk.

Isten nemcsak az embertől kéri, hogy lásson, ügyeljen és vigyázzon, hanem azt mondja Jézus a hegyi beszédben: mennyei Atyánk, aki titkon néz, látja adományainkat, hallja imádságunkat és megfizet nyilván. Adventünket ő vigyázza.