... gondolkoztunk az idei ökumenikus imahéten Pál és társainak hajótörése, valamint a máltai keresztyének befogadó szeretetének története alapján. Az egész hetünk központi címét a szigetre kivetődő hajótöröttek felszabadító élménye adta, az a „nem mindennapi emberség”, amelyben részesültek (ApCsel 28,2). Ez a jelzős szerkezetű kifejezés azt hangsúlyozza, arra utal, hogy van mindennapi és van nem mindennapi, rendkívüli emberség. A jóérzésű és jóakaratú emberek, a humanisták emberségesek: nem löknek félre másokat, nem akadályozzák őket útjukon, általában nem tesznek tudatosan rosszat másokkal. Magatartásuk emberszerető és barátságos.

Már ez is figyelemre méltó jelenség, mert együttérzést igényel, mert sokszor gondatlanul, másokon átgázolva száguldunk saját céljaink felé. Elembertelenedő világunkban farkastörvények uralkodnak közöttünk, mindenki csak a saját önző érdekeit tartja szem előtt, észre sem vesszük mások gondját–baját.

Embertelen hajszában élünk, dolgozunk, gyakran embertelen kapcsolatokban vegetálunk. Kínozzuk és kizsákmányoljuk magunkat, az erőnket, az időnket is, együtt rohanunk az egyre sebesebben pörgő és változó világgal, amelyben gyakran hagyjuk, hogy mások diktálják az iramot, határozzák meg a programjainkat, és mások is kizsákmányolnak minket. Az ószövetségi próféták éppen arra figyelmeztettek, hogy legyünk emberségesek egymással. Ne tegyük másokkal azt, amit mi sem szeretnénk, hogy velünk tegyenek.

De Jézus ennél tovább vezet. Legfőbb tanítása nem csupán az emberség, hanem a nem mindennapi emberség, sőt az emberfeletti szeretet. Ebben még több problémánk adódik, mert mi, keresztyének zsarolhatók vagyunk. Többen vissza is élnek ezzel a sokat használt hívószóval, amelyre nehéz nemet mondani. Szeretetben mindenkinek deficitje van. Mindenki vágyik rá, mindenkinek jól jön(ne) belőle bármennyi.

De igaz úgy is ez a hiány, hogy egy rendes, lelkiismeretes keresztyénben mindig bűntudatot lehet kelteni amiatt, hogy nem szeret eléggé, többet, jobban. Hiszen hol lenne vége a szeretetnek? Mikor volna elég belőle? Mikor mehetünk szabadságra ezen a téren? Soha. Ezért ha nem vigyázunk és nem tudatosítjuk magunkban, hogy hol tartunk, hogyan élünk, könnyen manipulálhatnak minket. Elvárás, hogy a Krisztus követői legyenek mindennap készek a nem mindennapi emberségre és szeretetre.

Arany János másként fogalmaz: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Domokos napra)