Honnan jött az elhívás a lelkészi pályára?

Hívő családból származom, tizenöt évesen csatlakoztam a hajdúszoboszlói gyülekezet ifjúságához. A lelkészi elhívást tizennyolc éves koromban kaptam, néhány hónappal az egyetemi jelentkezés előtt. A családom megdöbbent, hogy nem orvosi vagy gyógyszerészi pályára lépek, pedig reál beállítottságú ember voltam.

Végül az utolsó pillanatban a teológiára jelentkeztem. A konfirmációkor kapott igém – „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jel 2,10) – elgondolkoztatott, és elültette bennem azt, hogy én lelki értelemben szeretnék emberek gyógyításával foglalkozni.

Fiatal lelkészként milyen jövőképet lát a lelkipásztori szolgálatban?

Aki az egzisztencia miatt lép a lelkészi pályára, azt gondolom, nem jó úton jár. Nincs olyan gyülekezet, ahol lelkészként ne lenne tennivaló. Ezért is fontos, hogy az ember az elhíváson kívül a tenni akarást is a magáénak érezze. Itt, Polgáron és Újtikoson, ebben a két kis gyülekezetben is rengeteg lehetőséget látok, akár a hitoktatásban, akár a lelkészi szolgálatban.

Mi jellemzi az ön által pásztorolt kis közösségek életét?

Mindkettő katolikus többségű település, kevés reformátussal, akik azonban minden időben élni akartak, megmaradni, jövőt építeni. Igen kicsi, de összetartó közösségek ezek. Van egy gyülekezeti mag, akik a rendszeres alkalmainkon mindenkor részt vesznek, azonban szinte mindig láttam új arcokat, akik sokszor nem is feltétlenül reformátusok. Az elmúlt évtizedekben, lévén missziói gyülekezetek, nem volt helyben lakó lelkészük. Itt, Polgáron azóta van minden héten istentisztelet, amióta bő egy éve ideköltöztem.

Mit lát legnagyobb feladatának a két gyülekezetben?

Emberként állni előttük, és megtalálni azt a bizalmi kapcsolatot, amely által képesek megnyílni. A bizalom olyan kulcs a gyülekezetek életében, amelyre lehet építeni. A legnehezebbnek a közösségszervezést látom ebben az elöregedő és utánpótlás nélküli két gyülekezetben. Megvan a régi mag, az idős korosztály, de nincsenek fiatalok. Őket behívni, megszólítani a legnagyobb feladat. Sajnos önmagában a hitoktatás nem elég erre. Nálunk a hittanórákon részt vevők nagy része nincs megkeresztelve sem. Csak bízni tudok abban, hogy az elültetett Ige jó földbe hullik.

A vírushelyzet milyen hatással van a közösségekre?

Félelmet és a bizonytalanságot váltott ki az emberekből, így a gyülekezeti tagokból is. Sokan mondják, hogy a járvány jó alkalom arra, hogy az emberek felismerjék Istent és az ő kegyelmét, de én nem feltétlenül gondolom így. A tavaszi bezárás utáni nyitás nem hozott kedvező változást nálunk, sőt, érezhetően kisebb lett a közösség. Egyrészt a félelem miatt, másrészt pedig megszokottá vált a távolság. Az online istentiszteletekkel olyan kényelmet is adunk az egyháztagoknak, amely nem ösztönzi őket arra, hogy eljöjjenek a templomba. Valahogy elvész az a miliő, a testi-lelki felkészülés és vágy, amely a közösségbe, a templomba, Isten közelébe hívja az embert.