Az advent szó jelentése: eljövetel. Azt szoktuk mondani, hogy ez a várakozás ideje: várunk Jézus eljövetelének ünnepére, amelyet majd karácsonykor ünnepelünk meg. Azonban ez az adventi készülődés más, mint amit megszoktunk. Most sokan érzik hasonlóképpen magukat, mint a 130. zsoltár írója: a várakozásunk közben a mélységből kiáltunk Istenhez.

Várjuk, hogy jobb lesz a helyzet, hogy Isten kiemel minket a bajból, hogy ne kelljen félteni a szeretteinket, egészségünket, hogy ne nyomasszon tovább a sok otthon töltött idő, a kétely, hogy megmarad-e az állásunk, vagy találunk-e újat. És ott a kérdés bennünk: milyen lesz a karácsonyunk? Tudjuk-e majd együtt tölteni azokkal, akiket szeretünk?

A zsoltár írója is ezt mondja egy helyen: „Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.” (5–6) Mit is jelent ez? Az őrök a munkaidő végét várták, de miért pont a reggeli őrváltásról van itt szó? Több zsoltárban is arról olvashatunk, hogy a reggelt annak az időszaknak gondolták, amikor az isteni segítség érkezik. Másrészt a reggel az a napszak, amikor fény tölti be az életünket. Mi jut vajon eszünkbe erről? A Szentírás Jézusról beszél úgy, mint a világ világosságáról. Ennek a világosságnak, az Úrnak az eljövetelét várja a zsoltár írója, hogy ragyogja be az életét. Hiszen már akkor is várták a Messiást.

Az igében szereplő ígéret szót pedig fordíthatjuk Isten Igéjének, Isten szavának is. Tudjuk-e, hogy Isten Igéje mikor öltött testet ebben a világban? Bizony, Jézus Krisztusban az első karácsonykor. Róla beszél úgy János az evangéliumában, hogy ő a testet öltött Ige.

Azonban beszél itt a zsoltár írója a bizalomról is. Bízunk-e abban, hogy az Úr valóban jelen lehet az életünkben most is, a nehézségek idején is?

Egyre többünkben válik egyértelművé a felismerés, hogy Isten ebben az időszakban is tanítani akar minket valamire. Például arra, hogy meg kell tanulnunk bízni benne. Az ünnep előtti várakozás időszakát éljük, csak idén kicsit másképpen várakozunk, bizonytalanabbul. A bizonytalanság oka pedig abból fakad, hogy úgy érezzük, kicsúszott a kezünkből az életünk irányítása. De vajon hol van az életünk a legjobb helyen? A saját kezünkben, vagy ha Isten kezébe tesszük le?

Jézus Krisztus testet öltött az első karácsonykor. Helyettünk szenvedett, és helyettünk halt meg, hogy nekünk, ha hiszünk benne, örök életünk lehessen. Tehát amikor valami szenvedés, baj, bánat ér bennünket, akkor gondoljunk arra, hogy Jézus ennél sokkal többet szenvedett. Ő az életét adta értünk. Ebből is láthatjuk, hogy Isten tervében a hívő ember számára még a rossznak vagy tragikusnak tűnő dolgok is áldássá válhatnak.

Továbbra is bűnös világban élünk, ezért még most is hordanunk kell a keresztünket, de Isten csak annyira terhel meg minket, amennyire az még elhordozható számunkra. Lehet, hogy nagyon nehéz, de még elhordozható. A zsoltárírónak is voltak nehézségei, és ő ezekben a bajokban Istenhez fohászkodott, benne bízott.

Imádkozzunk mi is, készülődjünk az ünnepre egész lényünkkel, hogy Jézus eljövetelének ünnepe azt is jelentse, hogy a szívünkbe fogadjuk be őt, és találjunk megnyugvást annak tudatában, hogy az Úr mindig, még az embert próbáló élethelyzetekben is a javunkat akarja. Bízzuk rá magunkat!

A szerző budapest-angyalföldi beosztott lelkész