Latin eredetű idegen szó az „abszolút”. A szaknyelvben pontos és nem nélkülözhető. Például: „Pozitív szám abszolút értéke maga a szám. Negatív szám abszolút értéke a szám ellentettje;” „Két formáját különböztetjük meg a zenei hallásnak: a relatív és az abszolút hallást”.

Olykor a köznyelvben sem helyettesíthető magyar szóval, s az irodalmi nyelvben is találkozunk vele: „Életem folyamán mindig szerettem valakit, néha egyszerre többeket, és biztos, hogy mindig szépet szerettem, abszolút mértékkel mérve is” – nyilatkozta Kormos István, a kiváló költő.

Ám a mindennapi beszédben, sőt az írásban és a médiában is nyakló nélkül használják. Beszélnek „abszolút bizalomról” meg „abszolút bizalmatlanságról”, máskor meg arról, hogy „ez a váltás egy abszolút buta dolog lett volna”. Emlegetnek „abszolút jó ifjúsági könyveket” és „abszolút rossz, de mégis zseniális dolgozatmegoldásokat”. Valaki „a körülményekhez képest abszolút jól” érzi magát, amint van, aki „abszolút rosszul mérte fel a lehetőségeket”. Az egyik megszólaló így vélekedik: „abszolút ügyes dolognak tartom a tableteket”, egy másik bevallja: „abszolút ügyetlen voltam és vagyok minden kézműves dologra”. Valaki „abszolút lebilincselő sorozatot” emleget, másvalaki erről számol be: „nyitott könyv vagyok előttük, ami szerintem abszolút unalmas”. Egy kritikus szerint az egyik film „első nézésre abszolút alkalmatlan”. „Ha ki akarsz kapcsolódni, ez a film abszolút alkalmas rá” – írják egy másik alkotásról…

A sportbeszámolókban is elég gyakori ez a szó: a csapat „diadala abszolút papírforma volt, hiszen hazai pályán még tartalékosan is verték” a vendégegyüttest; „jobban futballoztak, így abszolút megérdemelten vitték haza a három pontot”.

A túl gyakori használat elcsépelt divatszóvá tette ezt a melléknevet. „Abszolút” helyettesíthető tartalmas magyar szavakkal, például ezekkel: teljes(en), egészen, egészében, tökéletes(en), százszázalékos(an), biztos(an), hiánytalan(ul), feltétlen(ül), fenntartás nélküli (bizalom).