Fel tudná idézni első találkozásélményét a jánosi művel?

Mindenképpen felszabadító volt. A teológián a legelső félév végén esélyt sem láttam arra, hogy görög nyelvből sikeresen levizsgázzak, így mentő ötletként megtanultam négy fejezetet az evangéliumból, és azzal mentem be számot adni tudásomról. A szöveg sokkal egyszerűbbnek mutatkozott az elvonatkoztatott nyelvtannál. Akkor még nem sejtettem, hogy ennek megértése mennyire sokrétű és összetett lehet. Későbbi kutatásaim során mégis ennél a könyvnél kötöttem ki, már csak az ismerősség és biztonság érzete miatt is. Ezzel együtt mindmáig hátramaradt benne valami ismeretlen, keresnivaló, titokzatos a számomra – ez a munka éppen a szöveg egyszerű mélysége miatt befejezhetetlen.

Mibe kapaszkodhat mégis, aki ilyen végeláthatatlan munkára adja a fejét?

Mindvégig biztos pont maradt számomra az evangélium görög szövege úgy, amilyen formában az előttünk áll. Meg sem kísértett az, ahogyan Rudolf Bultmann híres János-kommentárja megváltoztatja a könyv szerkezetét annak felfedezni vélt logikája alapján. A másik kapaszkodó pedig az, amit a szerző maga is megfogalmaz, hogy a megértésnek különböző szintjei vannak.

Ez akár életszakaszonként, akár egy minket érintő jelentős esemény hatására gyökeresen megváltozhat. A tanítványok is csak Jézus halála és feltámadása után értették meg a maguk teljességében Mesterük korábban elhangzott szavait. Az egyik megértés azonban nem feltétlenül helyesebb, magasabb, több vagy jobb, mint a másik. Így újra és újra meg kell fejteni, be kell fogadni és el kell sajátítani az evangéliumot.

Ön milyen szemmel – vagy szívvel – olvassa most akkor ezt?

Egyre inkább a szavak közötti rejtett hálózatokat keresem benne. Az ezzel való találkozás elsődleges közege nem a papír és az olvasás, hanem mindig is az elhangzás volt. Arra próbálok rájönni, hogyan magyarázzák kölcsönösen egymást a szöveg távolabb eső részei.