Milyen belső úton-módon hangolódik a debreceni rendezvényre?

Rendkívüli megtiszteltetésként élem meg a felkérést az igehirdetés szolgálatára. Ettől függetlenül is izgalommal és örömmel nézek elébe a találkozásnak a Kárpát-medence és a világ minden szegletéből érkező testvéreinkkel. Fontos, hogy közösségünk ilyen kézzelfogható módon is megélhető.

Hogyan kívánja megszólítani azt a sokrétű közösséget, amely nemcsak különböző kontinensekről, de eltérő generációkból és kegyességi hagyományokból is érkezik?

Ha kulturális és társadalmi hátterünk eltérő is, a gyökereink azonosak. A közös származásra, egyházunk összefonódó történelmére így bátran építhetünk. Méliusz Juhász Péter, Szenci Molnár Albert vagy Apáczai Csere János nevét joggal érezhetjük mindannyian szellemi örökségünknek.

A református kegyesség régiónként szintén sajátos formát ölthet, de egy szívvel valljuk, hogy egyedül kegyelemből, hit által igazulunk meg Isten előtt. Emellett ugyanazok foglalkoztatnak minket: az üdvösség, a halál, az emberi magatartás és a becsületesség egyetemes kérdései – kortól és egyéb körülményektől függetlenül. Ezért elérhetetlennek tűnő messzeségből összegyűlve is meg tudjuk találni azt a közös hangot és kapcsolódási pontot, amelyen keresztül nemcsak kifejezhetjük, hanem meg is őrizhetjük ezt az egységet a jövő nemzedékei számára.

Egyháztörténészként fel tudná idézni a magyar reformátusság összefogásának néhány szép példáját, amelyek iránymutatást jelenthetnek?

Az egyháztörténet az egyik legnagyobb tanítómesterünk. Előttünk állhat több évszázada élt eleink emlékezete, akik főúri támogatás nélkül, közadakozásból templomok egész sorát emelték fel Erdélyben. Akár még a szomszédos tiszántúli régiót is bejárták kétgarasnyi adományokért. Így járult hozzá mindenki a maga lehetőségeihez mérten Isten országa ügyéhez. Az erdélyiek sorstársaikként tekintettek továbbá a meghurcolt gályarabokra is: történetüket kéziratos formában terjesztették.

Ma ajándékként vagy továbbra is megvalósítandó feladatként tekinthetünk inkább a református egységre?

Ajándék, hogy a Magyar Református Egyház egyesített szervezeti és intézményes keretek között működik 2009 óta. A mi feladatunk az elődeink által lerakott alap megőrzése és továbbépítése. Ma már számos rétegalkalom, konferencia és fesztivál kínál a szórványban és a végeken élő őrállóink számára is megerősítő élményeket.

Egyházi elöljáróként milyen lehetőségei vannak összetartozás-tudatunk elmélyítésére?

A Generális Konvent részeként nem szólunk bele közvetlenül a tagegyházak életébe, de az elnökségi üléseken megosztjuk a tapasztalatainkat, közös ajánlásokat is megfogalmazunk. Kölcsönösen meggazdagító az egymástól tanulás lehetősége, hiszen aktuális problémáinkra máshol akár már meg is született a megoldás. A krisztusi szeretet és testvéri együvé tartozás megélésére adott helyzetekben kiemelt szükség lehet.

Így hordozzuk imádságos lelkülettel, diakóniai segítségnyújtással és anyagi áldozatvállalással nehéz sorsú kárpátaljai testvéreink, lelkipásztortársaink ügyét a vállunkon, összefogásunkkal támogatva őket.

Milyen közös cél vezéreljen bennünket, hogy velünk kapcsolatban fel se merüljön a szerep- vagy identitásválság vádja?

Egyházunk küldetésének része a felekezeti és a nemzetiségi öntudat megerősítése, de a legfontosabb feladatunk továbbra is Krisztushoz elvezetni az embereket. Mert aki jó református – ahogyan azt Trianon után Erdélyben megfogalmazták –, az szükségképpen jó magyar is lesz. Jó reformátusként pedig elengedhetetlen, hogy megértsük életünk célját és rendeltetését, hiszen nem e világból valókként csak így találhatjuk meg mégis a helyünket a világban.