A tisztaság vallásokon és korokon átívelő, ma is velünk élő fogalom, amellyel minden nép a maga jólétét, önazonosságát őrzi az élet fő területein. A választott nép életében a tisztaság – ezen túl – az Istenhez való közeledés, az áldás feltétele, ezért fontos az Úr által megvont határok szigorú megtartása. Izráel legyen szent, különüljön el külső magatartásában is a pogány népektől (2), gyász idején ne vagdossák magukat össze (1). Az étkezési törvények megtartása mindig emlékeztesse őket az áldozatbemutatás szertartására az Úr választott szentélyében (3–21). Mert a külső szokások formálják belső világunkat, a benső érzések külsőnkön is látszanak. Ennek szép példája a tized adása, illetve megfizetése (23kk). A gabona, a must és olaj első és második évi termésének tizede, a háziállatok első ellése a szentélynek szánt ajándék, amelyből az ott szolgáló papok részesednek. De a harmadik évben maradjon e szent adomány a lakóhelyen, és adja a gazda a szegényeknek: a szentélytől távol élő, ezért elszegényedett lévitának, a jövevénynek, árvának és özvegynek (29). Így kapcsolódik egybe a tized a rászorultak gondozásával, mutatva, a hétköznapok istentisztelete jó hatással lehet egy társadalom közösségi tudatára.

Lk 6,37–42

332. dicséret

Isten törvénye szerint a háromévente ismétlődő tized (szociális adó") mellett hétévente adósságelengedést kell hirdetni az egész országban (2). A rendelkezés nemcsak a földek hétévenkénti bevetetlenül hagyására vonatkozik, hanem érvényes a pénzgazdálkodásra is (1). A parlagon hagyott föld termése a szegényé lehet, míg az elengedés évében elmaradhat az adósság visszafizetése a szegény izráelita esetében (vö. Neh 59.13). Az idegen, mivel a szombatévben is művelheti földjét, elesik ettől a lehetőségtől (3). A törvény emberséges voltát mutatja, hogy a választott nép tagjaira ismételten „testvérként” (3.7.9.12) hivatkozik. Jelzés ez arra nézve, hogy Isten népe egységesen felelős a törvény megtartásáért, az egyes tagok pedig szeretetben felelősek egymásért. Ezért szól a parancs: „...ne légy keményszívű és szűkmarkú az elszegényedett testvéreddel szemben..." (7), mert a szegények nem fogynak ki a földről (vö. Jn 12,8). Ugyanez az emberségesség mutatkozik meg a héber rabszolgák hétévenként esedékes szabadon bocsátása esetében (12kk), mivel az egyaránt kiterjed a férfi és női rabszolgákra. Kivétel az önként vállalt rabszolgaság (16). Isten mércéje szerint a jog nemcsak az ész, hanem a szív dolga is.

Lk 6,43–49

741. dicséret

Minden ünnep végső értelme a túlcsorduló, közösségi öröm. A választott népnek volt oka az örömre, hiszen az Egyiptomból való kiszabadulása óta csodák sorozatát élte át. A sorolt három alkalom feladata: emlékeztesse őket az Úr hatalmas tetteire és a vele való közösségre. A törvény arról rendelkezik, mikor és hogyan ünnepeljenek. Első helyen áll az Egyiptomból való szabadulásra emlékeztető páska, illetve a kovásztalan kenyerek ünnepe (1kk). A kiválasztott szent helyen szabad megülni, az áldozati állatot meg kell főzni (7). A hetek ünnepét az aratás kezdetétől számított hetedik hét zárásaként kell megtartani (9), az aratásban részt vevők pedig a lakóhely szegényeivel együtt örvendezzenek a szent helyen (11). Végül a törvény a lombsátrak ünnepét említi, amelyet minden termés, gyümölcs betakarítása után kell örvendező lélekkel megülni, ismét a szegényekkel együtt, a szent helyen (13–15). Ebbe a rendbe illeszkedett bele Jézus Urunk is földi élete során. Így volt a lombsátrak ünnepén Jeruzsálemben (Jn 7), így zarándokolt a páska megünneplésére a tizenkét tanítványával (Mt 26; Mk 14; Lk 22), hogy a szent helyen, mint igazi páskabárány, életét adja váltságul az egész világért (Jn 19,36k; 1Kor 5,7).

Lk 7,1–10

825. dicséret

A hívő ember Istentől kapott feladatként tölti be élethivatását. Igaz ez a bírák és vezetők esetében, akiket minden városban ki kell jelölni (16,20). A bíra felelős a jogrendért, ezért nem lehet személyválogató, megvesztegethető (16,18k). Isten szent törvénye az egész népre érvényes, megszegése a szövetség megtörését jelenti (2), így a nép pusztulását vonja maga után (7). Ezért fontosak a vallási törvények: tilos a szent fa ültetése, szent oszlop állítása (16,21k), csillagistenségek imádása (3), hibás állat áldozása (1). Bonyolult peres ügyekben a helyi bíra a szent hely papjától vagy főbírájától kérjen tanácsot (9). A bírói ítélettel szemben a feltétlen engedelmesség az illő magatartás (12). A büntetés végrehajtása nem a bírák feladata. A népközösségre tartozó ügyek esetében - ilyen a bálványimádásra való csábítás (2—4) — az egész gyülekezet hajtja végre a halálos ítéletet, és a tanúk vetik az első követ az elítéltre (5—7). A „királytörvény” (14-20) meglehetősen , rövid pórázon" tartja a leendő királyt: az Úr választottjának kell lennie, idegen származású nem lehet (15). Ne legyen gőgös, a pompa, a gazdagság rabja. A törvény állandó olvasásával tanulja meg félni az Urat (19), aki a királyra nézve is törvényadó és számonkérő Úr.

Lk 7,11-17

508. dicséret

A papság, Lévi törzse, a szent föld felosztásakor nem kap örökrészt (1–2), hanem a nekik szánt szent adományokból kell élniük. Fő bevételi forrásuk a gabona, must és olaj első termése, a juhok először nyírt gyapja (4). Mivel áldozni – a törvény szerint – csak a szent helyen szabad, így az attól távol, vidéken élő léviták még a szentélynek szánt bőségesebb adományokból sem részesedhetnek, noha elvileg ők is áldozhatnak ott (6–8). Nem csoda, hogy Jézus példázatában a jeruzsálemi papság lefokozott képviselőjeként jelenik meg a lévita (Lk 10,31kk). A papság e sajátos helyzete a választott nép közösségében mégis szép jele annak, hogy az Úrnak való szolgálat, áldásának továbbadása (5), a vele való osztatlan közösség a legdrágább kincs, a legnagyobb öröm (Zsolt 84,11). A választott nép az utálatos pogány szokások (gyermekáldozat, a varázslás különböző nemei) átvétele helyett (9–14) az Isten szavát közvetítő prófétára hallgasson. E prófétaság mércéje az Úr által választott Mózes (15), és nem az önjelölt, politikai próféták (20). Minden prófétaság örök pecsétje Jézus Krisztus, akit éppen e jövendölés alapján várt Isten népe (Jn 6,14; 7,40; ApCsel 3,22kk).

Lk 7,18–35

509. dicséret

A nem szándékos emberölésben vétkest a törvény úgy védi, hogy az eset végleges kivizsgálásáig a tettes a szentély oltárához menekülhet (2Móz 20,24). Az Úr által választott egyetlen szentély miatt az ország több pontján is menedékvárosokat jelöl ki a törvény, hogy a vérbosszú elől menekülő idejében, egy nap alatt odaérhessen. A kijelölt hat város (7.9) nem ad menedékjogot azoknak, akik szándékosan öltek embert (11–13), vagy más, példás büntetésben kell őket részesíteni. Ilyen Isten és embertárs elleni vétek például a földbirtok határkövének elmozdítása (vö. Arany János: A hamis tanú), vagy a hamis tanúzás (14–19). A megalapozott vádhoz két vagy három hiteles tanúra van szükség, míg a hamis tanú ugyanazt a büntetést kapja, amelyet a vádlott kapott volna (19). A „szemet szemért, fogat fogért” elv (21) nem személyes bosszúra biztat, hanem a vérbosszú jogán felülemelkedő, azonos mértékű büntetés elve, a mai európai bíráskodásnak is mértékadó szempontja. Jézus új alapokra helyezte embertársi kapcsolatainkat, amikor Isten akaratának új értelmezést adott a hegyi beszédben (Mt 5,38–48). Mivel az irgalmasság kultúrája mindig több erőt követel tőlünk, mint a bosszú, kérjük ezt az erőt tőle naponta.

Lk 7,36–50

446. dicséret

A birtokba veendő ország lakóival és isteneivel az Úr semmilyen módon nem kíván alkut kötni (16–18). E kizárólagossági igényből fakadóan szállnak harcba velük a választott nép fiai is. Ne féljenek az erősebb ellenségtől, mert az Úr már bizonyította hatalmát, amikor felhozta őket Egyiptomból (1). E hitet erősíti meg a pap csaták előtt elmondott beszéde (3–4). A törvény szól a seregszervezésről és a hadra kötelezettek kiválasztásának szempontjairól is. A csapatparancsnokok (9) mellett álló elöljárók (5) menthetik fel a szent háború kötelezettsége alól azt, aki új házat épített, friss szőlőtelepítvénye van, nősülés előtt áll vagy gyáva (5–8). Ha egy város ostromára kerül sor, békés megadásra kell a lakosokat felszólítani (10). Ha ezt elutasítják, csak a férfilakosságra vonatkozik a hadi átok, a nőket, gyermekeket, állatokat kímélni kell (14). A meghagyott gyümölcsfa intő jel a mai hadviselés „felperzselt föld” politikája számára (19). A szomszédunkban dúló háború árnyékában tisztán látjuk, hogy a halálnak sokféle arca lehet, Kaintól a precíziós bombáig. Az életnek, a békességnek viszont csak egy: a Jézus arca. Születésekor ezt énekelték az angyalok: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség…” (Lk 2,14)

Lk 8,1–3

290. dicséret