Ezékiel próféta könyvének nem csupán fejezetszámozás szerinti közepe a 24. fejezet, hanem a rozsdás fazékról szóló példázatot követő rész a mű valódi fordulópontja és Ezékiel életének kettős tragédiája. A babiloni fogságban élő és működő próféta nem csupán a fogságig, Isten büntetéséig vezető történelmi utat, valamint a kilátástalan, hűtlenséggel és szentségtöréssel teli jelent mutatta be, látta látomásaiban, valamint ábrázolta ki jelképes cselekedeteivel, hanem immár a legközvetlenebb, legszemélyesebb tragédia is bekövetkezik: az Úr hirtelen halállal ragadja el a próféta feleségét, akit nem gyászolhat meg. „Én most hirtelen halállal elveszem tőled azt, aki neked kedves.” (Ez 24,16)

„Elmondtam ezt reggel a népnek; estére meghalt a feleségem. Másnap reggel a kapott parancs szerint cselekedtem.” (Ez 24,18) Isten népe számára Ezékiel személyes példája és tragédiája azt jelenti, hogy eljött az idő, amikor az Úr elveszi a legkedvesebbeket: Jeruzsálemet, a templomi szentélyt, sőt gyermekeiket is (vö. Ez 24,21). „Ezékiel pedig intő jel lesz a számotokra: amit ő csinált, ugyanazt csináljátok majd ti is. Amikor ez bekövetkezik, akkor megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok az Úr!” (Ez 24,24)

A próféta számára a kettős veszteség: a szeretett feleségé és a szeretett városé összekapcsolódik. Egy megmenekült hírnök hozza Ezékielhez a hírt (Ez 24,26): „Elesett a város!” (Ez 33,21) Párhuzamos újszövetségi olvasmányunk – e nagyböjti időben – Jézus jeruzsálemi bevonulása. Az Úr meglátta és siratta a szent várost, ahol hamarosan kereszthalált hal. Eljön nemsokára az ellenség, „földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” (Lk 19,44) Jeruzsálem néhány évtized múlva újból elesik.