Sebestyén Jenő: Revízió az egyházi életben

Kálvinista Szemle, X. évf., 33. szám, 1929. augusztus 17. (folytatás)

Az a legfőbb oka, hogy az egyház, főleg a XIX-ik században egy hosszú korszakon keresztül elmulasztotta annak a revíziónak, sőt önreformációnak végrehajtását, amelyet egy virágzó és öntudatos életet élő egyház nemcsak a kor szükségeinek megfelelőleg és nemcsak évtizedenként, hanem szinte évenként végrehajt magán, nehogy a lelkek vezetésében s a kor szükségeinek kielégítésében elmaradjon, sőt egyenesen hasznavehetetlenné is váljék. Revízióra tehát az egyházi életben nemcsak egyszer-kétszer, vagy rendkívüli alkalmakkal kapcsolatban, hanem állandóan szükség van, mert hiszen az erős alkotásokban és a nagy ideálok szakadatlan szolgálatában is megnyilatkozó duzzadó élet ezt tőle folytonosan megköveteli.

Az igazi egyházi élet ugyanis, különösen református talajon, nem a megkövesültség, a halott stílusban való merev, mozdulatlan megépítettség, hanem a folytonos megújulás és mindig gazdagabb formában történő kivirágzás formájában lesz teljessé. Itt tehát soha nincs megállás, hanem vagy fejlődés, vagy visszaesés. De nemcsak ezért van szükség revízióra, hanem azért is, mert az egyházi életben tévelygés, bűn, igazságtalanság is előfordulhatnak. Ha tehát ezek közül valamelyik ott is uralomra kerül, ezekkel szemben is csak az erős, gyors, igazságos és az ideálokat tisztán látó revízióval lehet védekezni. Mert hányszor és hányan akarták már az egyházat boldogítani a századok folyamán, s a modern korban is a tévelygők, [...] vagy még az egyházi életet és az evangéliumot is üzletszerűen a maguk hasznára kamatoztatók. [...]

A revízió az egyházi életben tehát sokkal fontosabb, mint gondolnók; mert egyfelől a maradiságnak és tétlenségnek kiirtója, másfelől pedig a tévelygések, kontárkodások, elvi kisiklások, tehát ál-reformációk és ál-belmissziók ostorozója.