Az elveszett tárgyak egy darabig szívesen elrejtőznek, mint a gyerekek, de aztán alig várják, hogy megtaláljuk őket. Néha csak azért bújnak el, mert játszani akarnak velünk, néha azért, mert neheztelnek ránk valamiért, csak ők tudják miért, de előbb-utóbb megbékélnek, és azt remélik, hogy újra a látókörünkbe kerülnek. Ha túlfeszítik a húrt, könnyen a talált tárgyak osztályán vagy temetőjében végezhetik, mint a professzor kalapja, amelynek végül is szerencséje volt, nem kellett örökre ott maradnia.

Az idősödő tanár a villamoson hagyta kedvenc fejfedőjét, de nem volt rest a keresésére indulni, így a talált tárgyak osztályán kötött ki, ahol nagy nehezen rátalált. – Máskor vigyázzon jobban a holmijára, ne legyen olyan, mint egy szórakozott professzor! – mondta neki kedvesen a hölgy, aki úgy őrizte a talált tárgyak seregét, mint pásztor a nyáját. – De hát én tényleg professzor vagyok – válaszolta neki a tanár –, görögöt tanítok a teológián. – Ugyan, ne vicceljen már velem! – mondta a talált tárgyak lelkiismeretes őrzője, és elnevette magát.