Az emberek többsége bizonyára találkozott már vele, mégsem gondolná, milyen különleges rovar a sáska. Olyannyira az, hogy a Bibliában is számos helyen előfordul, mégpedig meglehetősen negatív kontextusban. A zsidó nép Egyiptomból szabadulása során a fáraó országára Isten által mért csapások között a nyolcadikat ezek a pusztító rovarok jelentik. Salamon király a legnagyobb veszélyek között sorolja fel a sáskajárást, amelyet Jóel próféta is hosszan ecsetel Isten büntetéseként. A sáskák ellenállhatatlan nyomulása és pusztítása az ellenséges népek jelképe az Ószövetségben. Aztán A jelenések könyvében a sáskák mint az alvilág mélységéből felszálló, harci ménekhez hasonlító, rettenetes emberkínzó lények jelennek meg.

Talán még különösebb, amikor az ember kicsinységét, gyengeségét, gyarlóságát, sőt gyávaságát jelképezi a sáska. A zsidó honfoglalás történetei között olvassuk, hogy az ígéret földjének kapujába érkezve az Úr parancsára Mózes kiküld a tizenkét izráeli törzsből egy-egy kémet, hogy derítsék fel Kánaán földjét és az ott lakó népet: milyen erősek, mennyien vannak, milyen városokban laknak. Amikor negyven nap múlva visszatérnek, tízen arról számolnak be, hogy Kánaánnak tejjel és mézzel folyó földje van, amelyet azonban erős nép lakik, a városaik is nagyok. „...láttunk ott óriásokat is, és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk” – panaszolják tízen.

Két kém, Józsué és Káleb, akik ugyanott voltak és ugyanazt látták, mint a többiek, egészen másképp értékelik a látottakat.