Vajon milyen várakozás, vágyakozás állhatott a tanítványok kérdése mögött, hogy Jézus szavaiba vágva, aki éppen a Szentlélek kitöltéséről beszél nekik, ők azt kérdezik: „Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát?” (ApCsel 1,6) Ismerve a korabeli állapotokat, valószínűleg még mindig a virágvasárnapi bevonulás reményében élnek: jön valaki, aki kiszabadítja őket a Római Birodalom elnyomása alól.

Tévedés volna a kérdés? Semmiképpen, sőt, érthető a felvetés. Hiszen Izráel népének meghatározó tapasztalata, hogy Isten, aki kiválasztotta, erős kézzel ki is mentette őket az egyiptomi fogságból, és bevezette őket a megígért földre, és ez a szabadítás újból és újból megismétlődött az ószövetségi időben.

Hát mi más lenne Jézus feltámadásának a reménysége, mint az évszázadok óta hordozott messiási kép, hogy eljön az, aki az ő népének immár végérvényesen visszaadja szabadságát?!

Jézus a kérdésnek csak az első felére válaszol: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.” (7) Az idők Isten kezében vannak. Az ő döntése, hogy mi a terve mindazzal, amire tőle kapunk időt és alkalmat. A mi részünk, hogy elfogadjuk a döntést és akaratot, amely a mostani időkre nézve egészen egyértelmű: „…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.” (8) Erőt kaptok. Mi mindenhez lenne szükségünk erőre! A mindennapi mókuskerékhez, a munkahelyi feladatokhoz, a családi terhekhez, a betegségek hordozásához… Milyen hamar a mi képeinkhez igazítjuk Isten ajándékát és ígéreteit! Valahogy úgy, ahogyan a tanítványok Isten országának, úrságának az ígéretével tették, belelátva Izráel felszabadítását. Félő, hogy a Szentlélekben kapott erőt mi is pusztán a magunk kis körén belül értelmezzük, és Jézus szavait csupán a személyes gyengeségeinkre szűkítjük csupán le.

Éppen ezért szükséges felfejtenünk, miről beszél itt Jézus. Mire is kapjuk a pünkösdi Lelket? Az itt szereplő görög kifejezés, a dynamis, Az apostolok cselekedeteiben többször is előfordul (pl. 2.22; 3.12; 4,7; 6,8). Az a közös ezekben az Igékben, hogy egyszerre vonatkoznak az apostolok bizonyságtételére és azokra a csodákra, amelyek hitelesítik a Jézusról szóló beszédet. A Lélek a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló bizonyságtételt adja a szívünkbe, amelyben erő van. Ez a Lélek adatott az első pünkösdön, és adatik nekünk is, ha kérjük: ,Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle." (Lk 11,13) Erőt kapunk, hogy életünket átjárhassa a feltámadás evangéliuma. De akkor nincsis helye Isten előtt a hétköznapok erőtlenségeinek? Vágyhatunk egyáltalán az életünk apróságai közt a Lélekben kapott erőre? Mindenképp! Hiszen Isten éppen a mindennapjainkon keresztül szeretné megbizonyítani a maga valóságát.

A feltámadás evangéliuma éppen így végzi el a maga átformáló erejét. A Lélekben kapott erő által lesz életté, ami elhalt, lelkesedéssé, ami megfásult, bizakodássá, amiből kikopott a remény. Jézus Krisztus éppen abban mutatkozik meg, ahogy a mindennapokban a halálból élet támad. Benne kapunk Lelket az ismétlődő verklihez, erőt, bölcsességet a munkahelyi feladatokhoz, jelenlétet, állhatatosságot a családi terhekhez, vigaszt, oltalmat a betegségek hordozásához... Kérdés, egymásba kapcsolódik-e életünkben Isten hatalma és a róla szóló bizonyságtétel. A mindennapok apró csodái Istenben, az Isten felé fordított hálánk és dicsőítésünk felkeltik-e a vágyat az Atya, a Fiú és a Lélek iránt?

Ebben a pünkösdben is szól a meghívás, hogy visszatekintve rácsodálkozzunk mindazokra az ajándékokra, amelyeket a Lélekben kaptunk, ahogyan arra is, hogy mindezekben megvalljuk Isten hatalmát, valóságát, Jézus Krisztus megváltó munkájának, győzelmének a csodáját és a Szentlélek kimeríthetetlen ajándékát, vagyis hogy , milyen hatalommal vagy kinek a nevében" (ApCsel 4.7) élhettük meg mindezt. Áldott pünkösdi ünnepeket!

A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszékének egyetemi adjunktusa