Mostanában elég sokat gondolkodtam azon, hogy ha valami feladatom van, az milyen mértékben az én dolgom, milyen mértékben Istené. Gyakran hallom egyházi körökben: majd Isten megoldja, csak imádkozzunk. Így is van, de nem vethetem oda a gyeplőt, nekem magamnak is tenni kell az ügyért, figyelve arra, mit vár el tőlem a Teremtő.

Ez több helyzetet felidézett az életemben, hadd osszak meg így, adventre fordulva két egészen gyakorlati példát. Az egyik meghatározó, amikor Berekfürdőn, a Megbékélés Házában, amelynek (több mint harminc éve) vezetője vagyok, felmerült egy önálló ifjúsági szállás szükségessége. Amikor megszilárdult ez a gondolat, nagyon racionálisan végig kellett gondolnom a munkatársakkal: valóban szükséges? Ha igen, milyennek kell lennie, mekkorának, és csak szezonálisnak? Vagy állandó működésre kell kialakítani? A bútorzat legyen-e minél egyszerűbb és mindent kibíró, vagy választhatunk inkább kulturált és esztétikus berendezést, amely lehet sérülékenyebb, de nevel is? Ezekben tehát nekünk kellett döntenünk. Amint abban is, hogy a bekért tervek közül kiválasszuk a legmegfelelőbbet.

A terveket látva jöttünk rá, hogy a már meglévő, régi épülethez túl közel kerülne ez az új, nem hagyva teret a gyerekeknek a szabad mozgásra. Milyen jó lenne megvenni hát a szomszédos telkeket! Ehhez három tulajdonossal kellett egyezkednünk: kettővel (egy magánszeméllyel és az önkormányzattal) hamar sikerült megállapodni, de épp a középső, a legfontosabb egy hétvégi ház gazdájáé volt, akinek addig eszébe sem jutott eladni a jó helyen fekvő, szeretett családi örökségét. Azonban az egyháznak sem akart keresztbe tenni, ezért azt mondta: ha cserébe mi felajánlunk egy hasonló minőségű ingatlant, hasonlóan közel a fürdőhöz, és mindent elrendezünk a költözésen kívül, ám legyen. Nagyvonalú ajánlat, emberileg mégis reménytelennek tűnt, több okból: már megvolt a kivitelezési szerződés, a szükséges talajmechanikai vizsgálatot azonban még a régi területre végezték el – de legfőképpen: honnan kerítünk ilyen adottságú telket ennyire rövid idő alatt?

Nos, úgy látom, itt lép be „az Isten dolga”. Nekem ezzel is bizonyossággá vált utólag, hogy nem pusztán a mi gondolatunk volt ez az ifjúsági ház.

Bár egyáltalán nem állt szándékomban egyfajta próbát tenni, mint Gedeon anno a gyapjúval, visszatekintve mégis hasonlóképpen adott megerősítést.