Miért tartotta fontosnak, hogy könyvet írjon a rezilienciáról?

Sokszor kérdezték tőlem az elmúlt években: honnan lehet vezetőként erőt meríteni, amikor az ember nehéz helyzetekbe kerül, és hogyan lehet úgy megőrizni a tartásunkat, hogy közben ne veszítsük el önmagunkat? Talán innen is indult a gondolat. A reziliencia igen divatos kifejezés lett az utóbbi években. Lelki ellenállóképességet, rugalmasságot jelent a nehézségekkel, stresszel, traumákkal vagy váratlan változásokkal szemben. A reziliens ember képes úgy megküzdeni a kihívásokkal, hogy azok nem roppantják össze – sőt, akár még személyes fejlődést is eredményezhetnek számára. A lényeg, hogy amikor kiszámíthatatlan fordulatokkal, visszautasítással vagy munkahelyi problémákkal szembesül az ember, ne omoljon össze, hanem állja a sarat.

Amikor Magyarországon kiadták Paul Donders Reziliencia című könyvét, elolvastam – és megérintett. Azt éreztem: végre valaki érthetően, világosan beszél erről a lényeges témáról. Ugyanakkor rögtön megszólalt bennem egy belső hang is: „Ez nem elég.” A klasszikus értelemben vett reziliencia, bár fontos, nem ad választ mindenre. Főleg nem arra, amikor erkölcsi dilemmákkal kerülünk szembe. Amikor nemcsak az a kérdés, hogy kibírom-e a terhelést, hanem hogy tisztességes tudok-e maradni közben. Ez a gondolat nem a semmiből jött. Akkor már évek óta tanítottam szervezeti és vezetői etikát a Károli Gáspár Református Egyetemen, és számos vezetői műhelyen is beszélgettünk ezekről a dilemmákról. Egyre inkább azt láttam: a lelki ellenállóképesség tényezői – bár nélkülözhetetlenek – nem fedik le azokat a morális kihívásokat, amelyekkel ma szembe kell néznünk. Így jutottam el oda, hogy írni kellene erről. A klasszikuson túli, új megközelítés szükséges: erkölcsi reziliencia. Most jött el az ideje, hogy ezt megfogalmazzam.

Hogyan lehet elsajátítani a lelki rugalmasságot?

Sokan kérdezik: lehet ezt tanulni? Jó hír, hogy igen. A lelki rugalmasság nem valamiféle velünk született adottság, hanem fejleszthető képesség. Alapvetően a kiégés megelőzését szolgálja. Ez ma különösen aktuális, hiszen egyre többen vagyunk kitéve túlterheltségnek, belső kimerülésnek. Paul Donders hét olyan tényezőt sorol fel, amelyek segítenek: az első a megbékélés a múlttal, az érzelmi stabilitás. Ezt követi a realista optimizmus, majd a problémamegoldó készség fejlesztése. A negyedik a képességeink kibontakoztatása, ezt követi az önfegyelem, a tudatosság, valamint az a lelkesedés, amellyel a hivatásunkat végezzük. Végül pedig az egészséges emberi kapcsolatok, amelyek megtartóerőt jelentenek a mindennapokban. Ugyanakkor erkölcsi természetű problémák esetén ezek a tényezők már nem elegendők. A reziliencia, ahogy említettem, a kiégés megelőzésére szolgál, az erkölcsi viszont a meghasonlás elkerülésére.