Milyen élmények formálták a hitét gyerekkorában?

Csetényből származom, a Dunántúlról. Ez a gyönyörű, eredendően református kis falu a Bakony keleti részén fekszik. Nem csak a gyerekkoromat töltöttem itt, a hitbeli nevelkedésem legmeghatározóbb időszaka is ide köthető. Az engem nevelő gyülekezetben családi, testvéri közösség vett körül, amelyben fontos volt az együttes szolgálat. Visszatekintve világosan látom, hogy nemcsak a Bibliából való tanulásra, hanem Krisztus követésére is hívtak, és már fiatalon bevontak a szolgálatba. Rendszeresen tartottunk gyermek-istentiszteleteket, gimnazistaként pedig már felnőtteknek, nyugdíjasoknak vezettünk bibliaórákat Kovács Attila lelkipásztor és felesége, Gyöngyi néni felkészítésével. Szinte gyermekként megismerkedtünk a diakóniával a dunaalmási református szeretetotthonban.

Nyári táborokban Balatonalmádi különböző pontjait jártuk fekete-fehérre festett arccal, pantomimjelmezben adtunk elő különböző evangéliumi történeteket, majd megbeszéltük azokat a járókelőkkel. Már akkor megtanultuk, mekkora öröm Krisztus egyházához tartozni, szolgálni, bizonyságot tenni. Tanítottak minket, hogyan adjuk tovább, amit kaptunk. Nem véletlenül lettünk hárman is lelkészek az ifiből.

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán tanult. Hogyan került utána Budafokra?

A teológia elvégzése után nem gyülekezetvezetőként, hanem egy munkatársi csapat tagjaként, beosztott lelkészként képzeltem el a szolgálatomat. Csetényiként a Dunántúli Református Egyházkerülethez kerültem volna, azonban abban az időben ott csak vezető lelkészi lehetőségek voltak. Bizonytalannak tűnt a jövő, de átélhettem, hogy a hit ugrás a biztosba. Pásztor János – aki a teológián tanított, valamint a Budapest-Budafoki Református Egyházközség lelkipásztora volt – hívott el szolgálatra hitoktató beosztott lelkésznek. Néhány éve már itt dolgozott, amikor a Budapest-Albertfalva-Kelenvölgyi Missziói Református Egyházközség kivált a budafokiból.

Mi volt a legfontosabb szempont, amely miatt ön végül maradt?

Budafok sokkal változatosabb lelkészi szolgálatot jelentett. Nem csak hittanoktatásról volt szó, nyugdíjasok, kisgyermekes édesanyák és fiatalok között is szolgálhattam – ez a sokszínűség különösen vonzott, hiszen a lelkipásztori szolgálat minden területét megismerhettem. A hittanórák, a nyugdíjas bibliakör, a családi kör és a tavasszal elindított gyászcsoport vezetése mellett havi imaközösséget is szervez.

Mit jelent ez önnek? Hogyan látja ennek szerepét a gyülekezet életében?

Havonta egyszer egy lelkes csapattal imaszolgálatot végzünk a közösségünk különböző tevékenységi területeiért, tagjaiért. Szeretnénk ezt tovább erősíteni, még több embert megszólítani, bevonni. Emellett folyamatosan tájékozódunk azokról az élethelyzetekről, amikor különösen is szükséges imádkozni valamiért. Hálás vagyok Istennek, hogy amióta lelkész vagyok, számos csodát tapasztalhattunk meg ezáltal. Ezért is nagy vágyam, hogy minél több embert bátorítsunk a részvételre az imaszolgálatban.

Közel harminc éve szolgál Budafokon. Mi segít abban, hogy enynyi év után se váljon rutinszerűvé?

Részesültem abban az áldásban, hogy látok felnőni gyermekeket, akiknek a megszületéséért imádkoztunk, és az örök élet reménységét hirdethetem életutak végén is. Együtt szolgálhatok a gyülekezetben fiatalokkal, akiket a baba-mama kör babáiként vagy konfirmandusként ismertem meg. Sok csodának lehettem tanúja az elmúlt években. Közben a munkatársi közösség is többször változott, a vezető lelkészek érkezése új impulzusokat adott az én munkámnak is. Pályakezdőként a temetési szolgálat bizonyult a legnehezebb feladatnak, most is az, de a beszélgetés a gyászolókkal a szívemhez legközelebbi szolgálattá vált. A rutin elkerülésében életem változásai is segítenek. Voltam egyedülálló fiatalként lelkész, majd gyermekáldásra vágyó feleségként és háromgyermekes édesanyaként. Hálás vagyok Istennek, hogy olyan társat adott Tamás személyében, akinek mérnöki hivatása mellett a szívügye Isten szolgálata, és a gyermekeim is otthon érzik magukat a gyülekezetben. Újra és újra átélem, amit annak idején Csetényben éreztem: boldogság, ha Isten Igéjéről beszélhetek.