Hogyan indult el a diakónusi pályán?

Mindig is szerettem az időseket – hálás vagyok, hogy már huszonöt éve velük foglalkozhatok. Szülőfalumban, Nagyvarsányban váltam gyülekezeti diakónussá. Kezdettől nemcsak meghallgatni akartam őket, hanem segíteni is nekik. A rám bízott első feladat, az időslátogatás során olyanokhoz jártam házról házra, akik már nem tudtak eljutni az istentiszteletekre. Mindig vártak, hatalmas szeretettel fogadtak – sokszor én voltam az egyetlen, akivel a családjukon kívül találkozhattak. Meghatározó élményeim közé tartoznak az igeolvasások, áhítatok, a közös éneklések és beszélgetések.

Amikor megnyílt a helyi idősek otthona, oda is ilyen munkakörben vettek fel, 2004-től pedig már mentálhigiénés asszisztensként szolgáltam ott. Időközben, hogy még szakszerűbben végezhessem a munkámat, megszereztem a szociális gondozó és szervező képesítést, emellett elvégeztem Sárospatakon a lelkipásztori munkatárs, később pedig az újonnan induló diakónia szakot is.

Hogyan került a jelenlegi szolgálati helyére?

2007-es házasságkötésünk után lelkész férjemmel másfél évre Abaújszántóra, majd onnan Komjátiba kerültünk. Fiunk születése után, tizennégy évvel ezelőtt vettem fel a perkupai diakóniai központ vezetőjével, Kölönte Sándorral a kapcsolatot, így kapcsolódtam be a házi segítségnyújtásba. Szögligeten is éltem a megnyíló lehetőséggel, ott vezető gondozónőként szolgálok azóta is a Kölönte Sándorné Sajtos Ibolya által igazgatott intézményben.

Most milyen feladatokat lát el?

A perkupai diakóniai központnak eleinte vezető gondozójaként, jelenleg szakmai vezetőjeként én szervezem és irányítom hatvan munkatársunk napi szolgálatát. Elsődleges feladatom a hozzánk kerülő idősek állapotfelmérése és a megfelelő gondozás kiválasztása. Napjaim nagy részét a gondozónők munkájának koordinálása, ellenőrzése és dokumentálása tölti ki. Emiatt kevesebb alkalmam nyílik a közvetlen találkozásra az idősekkel, mint azoknak, akik takarítanak, bevásárolnak nekik, vagy ápolják és gondozzák őket. Ezért a jövőben szeretnék ismét személyesen is szolgálni a gondozottak között.

Egy diakónus a nap huszonnégy órájában az marad?

A segítő hivatást végzők körében, így a mi esetünkben is van, amit munkaidőn túl sem lehet letenni. Ha valaki elhivatott diakónus vagy szociális szakember, a segítségre szorulón nem tud nem segíteni, minden erejével azon lesz, hogy a felmerülő problémákra megoldást találjon. Alapvető, hogy minden esetben megfelelő ellátást biztosítsunk – ha egészségügyi vagy családi probléma merül fel, személyesen is felkeressük az érintetteket. Nekem két oldalra kell figyelnem, a gondozónők jóllétére is, ők szintén engem kereshetnek meg a nehézségeikkel.

Mi jellemzi a jó szeretetszolgálatost?

„Mi, erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk” – mondja Pál apostol (Róm 15,1). Ez a vers a vezérigéje a diakóniai szolgálatomnak. Egyikünk sem lehet mindig erős, de akkor tudjuk hatékonyan végezni a hivatásunkat, ha az energiát Istentől kapjuk ehhez, így segítünk a ránk bízottakon. A szolgálatban gyakran érezhetjük magunkat egyedül, de az Úr képes elvenni ezt a magányérzetet. Folyamatosan átélhetjük, hogy ő ott áll mögöttünk, erővel tölt el, megújít bennünket. Egy jó diakónus elhivatottságból, tehát nem a megbecsülésért vagy az elismerésért végzi a munkáját. Persze az utóbbiért is hálás.

Az alma sem esett messze a fájától?

Szociálisan érzékeny család vagyunk... Gimnazista fiunk is teljes odaadással és önzetlenül segíti két mozgás-, illetve látássérült osztálytársát. A fiúkat mindenben támogatja: jól érzik magukat vele, mert a jelenlétében a hiányosságaik nem jelentenek többé leküzdhetetlen akadályt. Büszkék vagyunk rá, hogy már fiatalon ilyen jól kezeli ezeket a helyzeteket. Annak is örülünk, hogy a szüleitől kapott példát követi. Észrevettük az adottságát és bátorítjuk abban, hogy majd hasonló területen folytassa a tanulmányait.