Elveszett értékeink: a tisztaság
A tisztaság szó hallatán ma sokan zavarba jönnek – nem véletlenül. Hiányzik a világos útmutatás arra nézve, mit jelent valójában, és hogyan kapcsolódik a lelki integritáshoz. C. S. Lewis szerint a tisztaság „az összes keresztyén erény közül a legnépszerűtlenebb”. Pedig Szent Ágoston és Dietrich Bonhoeffer is valódi lelki erényként tekintett rá: Ágoston az elme erényének nevezte, Bonhoeffer pedig úgy fogalmazott, hogy a tisztaság lényege nem a vágyak elfojtása, hanem az élet teljes odafordulása egy cél felé. Sorozatunkban Bogárdi Szabó Istvánnal, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettesével, egyetemi tanárral ezúttal arra keressük a választ, mit jelent a tisztaság a keresztyén hit fényében, miért vált kényelmetlen témává, és hogyan nyerhet mégis mély, életformáló jelentőséget a mai ember számára.
Napjainkban egyre ritkábban találkozunk azokkal a régen nagyra becsült erényekkel, amelyek kimondva vagy kimondatlanul sokak életének természetes részei voltak. Ezek az eltűnő vagy éppen kallódó értékek – mint a becsület, az erkölcsi tisztaság, a megbízhatóság, a mértékletesség vagy az állhatatosság – ma már mintha csak halvány emlékekként élnének tovább. Reméljük, nem vagyunk egyedül azzal a vággyal, hogy újra jelen legyenek az életünkben. Ezért a nyomukba eredtünk: először a becsület kérdését jártuk körül, most pedig az erkölcsi tisztaságról gondolkodunk. Vajon miért tűntek el ezek az erények a mindennapjainkból – és hogyan lehetne újra helyet találni nekik az életünkben?
A tisztaságról elsőként gyakran erkölcsi szabályok vagy külső megfelelés jut eszünkbe. De lehet-e ez valami egészen más? Például olyan tapasztalat, amely belülről világít meg valamit az életünkből?
Éppen emiatt érdemes folyton rákérdezni a tisztaság mélyebb értelmére. Nemcsak parancsokról vagy elvárásokról van szó, hanem belső létállapotról – amikor valaki, ha úgy tetszik, kijut a sűrű erdőből egy tisztásra. Ezt a fajta megvilágosodást Martin Heidegger például a Lichtung szóval írja le, amelyet leginkább tisztásnak fordíthatunk: ahová beárad a fény, és láthatóvá válik a valódi helyzetünk.
A hasonlat értelmében az, aki a sűrűben bolyong, tisztást keres – ahogy Kányádi Sándor szép verse mondja: fától fáig –, tenyérnyi tisztást, mert onnan már haza lehet jutni. Ez a kilépés a sűrűből nemcsak térbeli, hanem létbeli is: a dolgokra fény vetül, felismerhetővé és érthetővé válnak. Ilyen értelemben beszélhetünk a tisztaságról is nem pusztán erkölcsi kategóriaként, hanem olyan belső állapotként, amelyben megnyílik egy tér az életben – ahol igazság, világosság és szabadság van. Ahol végre nemcsak nézvén nézünk, hanem látunk is (Mt 4,12).
A tisztaság ugyanis több szabályok betartásánál, belső éberség is: kitisztult létállapot, amikor valaki – képletesen szólva – kijut a sűrű erdőből, és rálát saját életére, a valóságra. Az 51. zsoltárban jellemzi így a bűnbánó Dávid Isten ítéletét Károli fordításában: tiszta. A szó jelentése itt: átlátható, hibátlan, makulátlan – vagyis világos és igazságos. Ez is a tisztaság egy formája: amikor valami nem zavaros, hanem egyértelmű, megáll az igazság mérlegén. A modern ember sokszor nagy aggodalommal tekint a környezetsz haragot érez a világ külső romlása miatt, joggal. Jézus kemény szavai azonban ma is érvényesek: az edényeket kívül megtisztogatjátok, belül pedig rakva vagytok mindenféle gonoszsággal (Lk 11,39). Sokan testi megtisztulásként értelmezik a böjtöt is – hogy kiürüljön a szervezet, megszabaduljon a salakanyagoktól. Közben azonban éppen az erkölcsi és gondolati megtisztulás marad el, holott ezekben uralkodik a legnagyobb rendetlenség.
„...tiszta kezeket felemelve kell imádkozni” (1Tim 2,8).
A hit szemszögéből közelítve miről is beszélünk pontosan, amikor tisztaságot emlegetünk? Ez csak erkölcsi fegyelem – vagy annál jóval többről van szó?
Jóval többről. A tisztaság keresztyén értelmezése sokkal gazdagabb annál, hogysem csupán szabályokhoz vagy viselkedési elvárásokhoz köthetnénk. Három fő vonatkozását lehet kiemelni, és bár ezek valamennyire átfedik egymást, mindegyik mást mutat meg az egészből. Haladjunk sorban! Az első a tisztaság filozófiai és teológiai értelme: a teljesség, az osztatlan, keveredés nélküli lét. Az actus purus (latinul: tiszta aktus) klasszikus skolasztikus filozófiai fogalom, amelyet főként Aquinói Szent Tamás és más középkori teológusok használtak Isten létének leírására. Azt fejezi ki, hogy Isten lénye teljesen aktualizált: benne nincs semmiféle hiány, teljesítendő lehetőség vagy változás. Nem válik mássá, mert már tökéletesen az, ami (pontosabban: aki).
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!