Kíséret a felejtés útján
A svéd királyné nevével fémjelzett Silviahemmet-program magyarországi meghonosításán dolgozik a Johannita Segítő Szolgálat – az elnök, Porcsalmy László személyes érintettsége nyomán vált a demensellátás ügyének elkötelezettjévé. A módszer szívvel-lélekkel végzett, személyre szabott gondoskodást kínál, és nemcsak az intézmények dolgozóit, hanem a családokat is felkészítené az otthonápolás nehézségeire. Az is felmerült, hogy református gyülekezetekben is szervezzenek konzultációs alkalmakat, ahol az érintettek megoszthatják tapasztalataikat, kérdezhetnek és támogatásra találhatnak.
Hogyan ismerkedett meg a Silviahemmet-programmal, és mi indította arra a Johannita Segítő Szolgálatot, hogy ezt Magyarországon is meghonosítsa?
Sok évvel ezelőtt találkoztam ezzel az intézménnyel. A johannita segítő szolgálatok nemzetközi szervezete akkor éppen Stockholmban tartotta a közgyűlését, meglátogattuk a Silviahemmet Alapítványt is, amelyet a svéd johanniták támogatnak. Ekkor láttam, milyen színvonalon működik náluk a demens emberek segítése, azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Már akkor arra gondoltam, milyen hasznos lenne meghonosítani Magyarországon is ezt a programot. Később kiderült, nem is olyan egyszerű ezt megvalósítani, és nem kizárólag a költségvonzatai miatt.
Elhívtuk a svéd intézményigazgatót, jól sikerült megbeszélést tartottunk az akkori egészségügyi ernyőszervezettel, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézettel, amelyet azonban két hét múlva teljesen átszerveztek, és gyakorlatilag kezdhettük az egészet elölről.
Jól sejtem, hogy a személyes érintettsége is szerepet játszott?
Igen, volt érintett a családban, így magam is megtapasztaltam, mennyire korlátozottak a hazai ellátási lehetőségek. Abban az időben nem volt biztos, és sokszor még ma sem az, hogy egyáltalán sikerül-e azonosítani a betegséget. Ha netán a háziorvos felállította is ezt a diagnózist, sokat akkor sem mondott róla a családtagoknak, csak írt beutalót a neurológiára, ott felírtak tablettákat, cseppeket, és be is fejeződött a kezelés orvosi része. Svédországban pedig pont az itthon hiányzó szívvel-lélekkel ápolást, számos jó gyakorlatot láttam, amelyet a családtagok az otthonápolás közben kitűnően tudnak alkalmazni, és ez mind a betegnek, mind a hozzátartozóknak hasznára válik.
Milyen a program szellemisége, miben különbözik a hagyományos magyar demenciagondozási szemlélettől?
Nem szeretném összehasonlítani a magyar gyakorlattal, inkább arról beszélnék, miért olyan jó: a személyközpontúságot emelném ki, olyan értelemben, hogy ez az eljárás nemcsak a beteg, hanem a hozzátartozók, a gondozók életminőségét is javítja.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!