A politika szétválaszt. Számos esetben tapasztaltam ennek a kijelentésnek az igazságát családon belül és a gyülekezet közösségében egyaránt. Családapaként több vitát lefolytattam gyermekeim némelyikével arról, miért jó vagy miért nem az az irány, amely felé az országunk halad. Meg kell vallanom, ezek nem mindig voltak indulatmentesek, és nem mindig fejeződtek be úgy, hogy mindnyájan azt éreztük volna, épültünk belőlük és egymáshoz is közelebb kerültünk. Sőt, némelykor feleslegesnek éreztem ezeket, mert egyikünk sem tudta meggyőzni a másikat a maga látása, igaza felől, és csak szakadék keletkezett közöttünk. Lelkipásztorként is jó néhányszor érzékelem a feszültséget a gyülekezetem tagjai között, mivel az egy egyházközséghez tartozók sem állnak feltétlenül egy platformon politikailag. Nyilvánvaló, hogy a templomban, istentiszteletek előtt-után

nem folytatnak a testvérek politikai vitákat, de egy-egy elejtett megjegyzés, rövid véleménynyilvánítás tövisként ott maradhat a másik lelkében, és meghatározhatja a további közösséget, kapcsolatot. Vallom, hogy a szószéken, az Isten házában nincs helye nyílt pártpolitizálásnak, de a világban élve és a világból megérkezve a templomba, a gyülekezetbe mindnyájan hozzuk magunkkal a kérdéseinket, a nézeteinket, az indulatainkat, és ezekre is szeretnénk útmutatást, válaszokat, valami megoldást kapni az Atyától. Nem lehet tehát teljesen lesöpörni, nem figyelembe venni ezeket a kérdéseket. Vagy mégis? Meg lehet tenni azt, hogy a hétköznapjainkat, egzisztenciánkat, jövőnket érintő kérdésekről ne beszéljünk azon a helyen, ahol tudjuk, hogy Istennek és az ő Igéjének mindenre van véleménye, eligazító útmutatása?

De miként lehet úgy beszélni ezekről az egyházban, hogy azok ne az indulatokat szítsák, ne lövészárkokat hozzanak létre, hogy a pártpreferenciák ne válasszanak el minket egymástól?

Nos, a válaszokat én is csak keresem. Keresem, mert nem könnyű kérdés az, miként élhetnek meg különböző politikai nézeteket valló keresztyén emberek szeretetteljes, testvéri kapcsolatot egymással. Pedig ez lenne a cél, és nem is csak arra az egy órára, amikor együtt vagyunk a templomban vagy bibliaórán. Az lenne a cél, hogy elsősorban a keresztyén értékrend, az evangélium határozza meg egymáshoz való viszonyulásunkat, és ne a politika, sem bármi más. Hiszen a tanítványok is különböztek. Más kulturális, szociális, anyagi háttérből származtak. Más vérmérséklettel rendelkeztek, és egyértelmű, hogy Jézus nélkül nem tudtak volna igazi testvéri közösséget alkotni. Az Úr azonban összekötötte őket, és nem külső értékek és érdekek alapján: belső, testvéri közösséget formált belőlük, akiket, különösen pünkösd után, az egy Lélek általi betöltekezés örökre összekötött.