Az egyik régebbi e-mail-fiókom mostanában rendszeresen figyelmeztet, hogy kihasználtam a rendelkezésemre álló keretet, és ha szeretnék továbbra is leveleket fogadni, vásároljak magamnak tárhelyet, vagy töröljem a feleslegessé vált nagyobb méretű fájlokat. Elkezdtem hát selejtezni sok-sok év digitális termését. Mint amikor az ember egy hatalmas gardróbszekrény aljában kotorászik, és nagy meglepetésére mindenféle elfeledett tárgyakat talál rejtélyes, felirat nélküli dobozokban, úgy kerültek elő régi levelek, a piszkozat mappában hagyott küldemények, bennük fényképek, írások, versek.

Módszeresen nekiláttam: az érdekesebb dokumentumokat és fotókat lementettem a laptopomra, mielőtt a szívtelen szolgáltató, hiába remélve tőlem a pénzt, befagyasztja a fiókomat. Bár furcsának tűnhet, hogy valaki éppen a levelezőjében gyűjtöget éveken át mindenfélét, amit sohasem küld el senkinek, és nem is használ fel, ez akkoriban jó ötletnek tűnt. Válogatás közben több olyan kép került elő e virtuális bugyorból, amelyekről – bármennyire törtem is a fejemet – semmilyen emléket nem tudtam felidézni. Hogy ezt vagy azt miért tartottam fontosnak, hogy eltegyem későbbre, talán már soha nem fog kiderülni.

Egyszer csak az egyik el nem küldött levél mellékleteként egy furcsa, barlangszerű valami kijáratának fotója bukkant elő: nagy sötétség közepén egy kapuszerű, világos nyílás, kint sziklák és néhány zöld bokor. Egyszerű, mobiltelefonnal készült régi kép, valamelyik utazásom során lőhettem… Némi fejtörés után beugrott, hogy a fertőrákosi kőfejtőben fotóztam vagy tizenöt évvel ezelőtt, és fogalmam sincs, milyen célból mentettem el pont ezt a képet. Talán húsvétra kerestem annak idején illusztrációt egy Facebook-bejegyzéshez, és ez valamennyire emlékeztetett a bibliai idők sziklasírjaira.

Már majdnem kitöröltem a fényképet, amikor eszembe jutott egy néhány hete hallott prédikáció. A lelkész elmondta, hogy az imaházuk belső falán lévő, a sziklasírt ábrázoló alkotás olyan hatást kelt, mintha mi bent lennénk, és a sírboltból tekintenénk kifelé. Ez a szokatlan nézőpont azt jelképezi, hogy Jézus Krisztus áldozata által kimehetünk a halálból az életre, a sötétségből a fénybe, a bűnből a megbocsátásra.

Ez a mindennél fontosabb üzenet erősödött meg bennem újra, amikor megtaláltam a sötétből kifelé néző kőfejtős fotót. Bár e sorok leírása idején az időjárás még erősen a nyarat idézi, a természet már az elmúlást jelképező ősz felé halad: a reggelek hűvösek, este korábban sötétedik. Nem kimondottan a húsvétvárás időszaka ez, előbb gondolunk a mindenszentekre vagy a karácsonyra. A sziklasírról, a feltámadásról beszélni azonban az év minden szakában lehet, kell is, hiszen az örömhír nem szezonális termék. A sírbolt bejárata pedig szabadon áll, Isten elvette onnan a követ.