HOVA MÉSZ? – A GYÜLIBE!

Pamela Shammas huszonnyolc éves koráig Aleppóban élt. Többgenerációs hívő presbiteriánus családban nőtt fel, egyházuk a Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat (NESSL) alá tartozik. Ősei vagyon helyett a hitüket adták tovább gyermekeiknek, így a Shammas család nemzedékei úgy nőttek fel, hogy a szolgálat nem is csak az életük egy részévé, hanem a természetes életmódjukká vált. Az egyik nagyapa például az ország északkeleti részén található Kamisliban volt elöljáró, nevéhez kötődik a helyi templom megépíttetése. Pamela szintén a gyülekezet vonzásában nevelkedett. Szenvedélyesen gyűjtötte és olvasta rongyosra a gyermekbibliákat, ezekből tanította öccsének a bibliai történeteket. Példaképei a gyülekezeti elöljárók voltak, arról álmodozott, hogy felnőve ő is hozzájuk hasonlóvá válhasson.

Keresztyén általános iskolába járt, az oktatást megelőző félórás áhítatokon a zsinatuk jelenlegi elnöke tanította a gyerekeknek a lelki dicséreteket, hitünk teológiai alapjait. Pamela kiskamaszként egyre több időt töltött a gyülekezetben, kilencedikes korában már gyerekmunkásként segédkezett az óvodások foglalkozásain. Mosolyogva idézi fel az időszakot, amikor a szülei kérdésére, hova megy, a válasz szinte mindig ugyanaz volt: a templomba! „Találjatok ott magatoknak egy ágyat, haza se gyertek” – hangzott a tréfás válasz, arra utalva, hogy Pamela és öccse több időt töltöttek a gyülekezetben, mint otthon.

Látva a fiatal lány buzgóságát, Najla Kassab libanoni lelkésznő – aki ma a Református Egyházak Világközösségének (REV) elnöke – azt javasolta, jelentkezzen teológiára. Pamela azonban nem vágyott a szószékre, mindig is közelebb érezte magához a színfalak mögötti munkát, a háttérszolgálatot. Egész életére istentiszteletként tekint: úgy igyekszik másokhoz fordulni, ahogyan Jézustól tanulta. Öccse vele ellentétben elhívást kapott a lelkészi pályára, ő a bejrúti teológián folytatja a tanulmányait. Emellett a Compassion Protestant Society felekezetközi civil szervezet menedzsereként segíti a rászoruló keresztyéneket, valamint az egyházuk zsinatának munkatársaként utazó lelkipásztorként szolgál vezető nélküli gyülekezetekben.

HOGY BÍRTÁK KI AZ ELSŐ KERESZTYÉNEK?

2011 márciusában a hatalomgyakorló elit elleni demonstrálók lepték el Szíria utcáit. Az eleinte csak reformokat, nem pedig kormányváltást követelő tüntetők ellen a rendfenntartók erőszakkal léptek fel, a törékeny politikai helyzet pedig hamar zavargássá, majd véres polgárháborúvá fajult. A szélsőséges szunnita lázadók a keresztyéneket is célpontba vették, akik mindaddig szabadon gyakorolhatták a vallásukat. Az iszlamista fegyveresek atrocitásainak számos áldozata lett, főként Aleppó és Damaszkusz keresztyén negyedeiben. Emberek százezrei döntöttek hazájuk elhagyása mellett, így Szíria legnagyobb vallási kisebbsége rohamos létszámcsökkenést tapasztalt.

Pamela a középiskola első osztályába járt, amikor városát elérték az arab tavasz eseményei. Hőn szeretett templomuk romokban állt, ezért az épségben maradt, hasonló teológiai szellemiségű Szíriai Evangéliumi Egyház gyülekezetébe kezdtek el járni. Itt arabul folyt a liturgia, a szír nyelvű Miatyánk kivételével. A Shammas család a közeli baptista gyülekezet lelkészével is jó kapcsolatot ápolt, Pamelát ide is hívták szolgálni a vasárnapi iskolába.

Talán meglepheti az olvasót, mennyire könnyű az átjárás a szíriai protestáns felekezetek között, azonban Pamela rámutat, hogy a polgárháborús helyzet az emberiességet messze a teológiai különbségek fölé emelte. Szükség volt a keresztyén egyházak összefogására, mivel így sokkal hatékonyabban tudtak élelmet, gyógyszert, pénzt és egyéb segélyeket juttatni bajba jutott honfitársaik számára, megosztva egymással adatbázisaikat, külföldi kapcsolataikat. Több egyház indított szakmákat adó képzéseket, amelyeket elvégezve újrakezdhették az életüket az egzisztenciájukat elvesztett emberek.