Amikor vendégek jönnek, a szüleid biztosan nagy sütés-főzésbe kezdenek. Sokféle finomságot készítenek, és persze sütemények is kerülnek az asztalra. És bizony azokból nem szabad enni, amíg a vendégek meg nem érkeznek. Mert azt nekik készítették. Azért, hogy örüljenek és érezzék: szeretettel várták őket. Nem egyszerű kibírni, hogy az ember meg ne kóstolja az illatozó, finom süteményeket! Vagy hogy legalább a sarkát ne csipkedje meg a piskótának! De ezek a finomságok a vendégeknek vannak félretéve, és te is csak akkor kaphatsz belőle, amikor megérkeznek, akiket nagyon vártok.

Izráelben is voltak ilyen különleges ételek. Mégpedig a legszentebb helyen félretéve: Isten sátrában. Emlékszel, ugye, hogy régen Izráel népének nem volt temploma, hanem a szent sátorban tisztelték az Urat. Aztán mikor a zsidók letelepültek Kánaánban, Nób városába került a sátor, a szentélyében pedig volt egy aranyasztal. Erre minden szombatnapon kitettek tizenkét frissen sült kenyeret. Sejted, miért pont tizenkettőt? Azért, mert a nép tizenkét törzsből állt. Ezek a szent kenyerek Istennek voltak „félretéve”, és csak a papok ehettek belőle, akik a templomban szolgáltak. Egy napon azonban valaki más is evett ezekből a kenyerekből. Méghozzá Dávid és a katonái.

Emlékszel Dávidra?

Ő volt az a pásztorfiú, aki legyőzte Góliátot. És akit Sámuel próféta felkent, hogy ő legyen Izráel királya. Persze ez Saulnak, az akkori királynak nem nagyon tetszett. Ahol csak tudta, üldözte őt és az embereit. Menekült Dávid Saul elől heteken, hónapokon át. Mert ugyan biztos volt abban, hogy valamikor majd ő lesz a király, de nem akart kezet emelni Saulra. Egyszer menekülés közben Nób városához érkeztek.

Rettentően éhesek voltak, hiszen hosszú ideje nem ettek. Dávid Isten szolgájához fordult segítségért, Ahímelek paptól kért ételt:

– Adj nekünk enni! Egy kis kenyeret vagy bármit, ami kéznél van…

– Nincs itt semmiféle étel – szólt remegve a pap –, csak a szent kenyerek.

De végül adott belőlük Dávidnak és a katonáinak.

Dávid történetét maga Jézus is felidézte egyszer, amikor a farizeusok számonkérték, miért dolgoznak szombatnapon. A tanítványaival éppen egy gabonamezőn vágtak keresztül. Nagyon éhesek voltak, kimorzsoltak hát néhány gabonaszemet, és elrágcsálták. Amikor ezt megtudták a törvénytudók, rájuk támadtak, hogy megszentségtelenítették a szombatot. Mert akkor nem szabad dolgozni, és a kalásztépés is munkának számít.

– Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor kísérőivel együtt megéhezett? Bement az Isten házába, és a szent kenyereket ették meg, amelyeket nem lett volna szabad megenniük, csak a papoknak! – válaszolta Jézus, és mindenki tudta, hogy ez mit jelent: az emberi élet fontosabb a törvény betűjénél. (Mt 12,3–4)