A tizenkét éves Jézus a templomban

Ünnepelni csoda klassz, ugye? Te melyik ünnepet szereted a legjobban? A karácsonyt, a húsvétot? A szülinapodat biztosan nagyon várod minden évben, hiszen akkor csak téged köszöntenek, és rengeteg ajándékot kapsz. Jézus is biztosan várta, hogy betöltse a tizenkettedik évét, mert különösen nagy ajándék várt rá ebben az évben. Persze nem olyan, mint amilyet manapság szoktak a gyerekeknek adni, mert a bibliai időkben másként ünnepeltek, mint mi tesszük. Az ünnepeket a zsidók Isten törvényei szerint tartották meg. Áldozatokat mutattak be Istennek, de ehhez el kellett menniük Jeruzsálembe, mert akkor nem volt minden településen templom. Egyetlenegy templom volt, a fővárosban, Jeruzsálemben. A legnagyobb ünnepük a páska volt, ami hasonló a mi húsvétunkhoz.

A zsidók ekkor emlékeztek meg arról, hogy Isten kiszabadította őket Egyiptomból, ahol rabszolgák voltak.Jézus szülei, Mária és József is minden évben elmentek Jeruzsálembe. Messzire esett Názárettől, több napig kellett gyalogolni. Nem egyedül tették meg ezt a nagy utat, hiszen az ő falujukból is többen felmentek ilyenkor a templomba. Jézus is nagyon szeretett volna velük menni. Végtelenül vágyott rá, hogy megláthassa Isten házát, hogy részt vehessen a dicsőítésében. Először tizenkét évesen vitték magukkal a szülei erre a hosszú útra. Az ünnepre rengetegen mentek fel Jeruzsálembe, és ahogy szokták, a názáretiek is együtt indultak el. Amikor megérkeztek, a tömeg csak úgy hullámzott a templomban. Az emberek bárányt vagy gidát hoztak Istennek, hogy megmutassák, mennyire szeretik őt, és bocsánatot kérjenek mindazért a rosszért, amelyet elkövettek.

Hét napig tartott az ünnep, ami után visszaindultak Názáretbe a többiekkel együtt. Egy teljes nap eltelt már, amikor Mária megkérdezte Józsefet: – Hol van Jézus?

A férfi körülnézett, de nem látta a fiút. Először nem ijedt meg, hiszen a gyerekek sokszor előreszaladtak, vagy éppen lemaradtak a szüleiktől. Nem volt gond, hiszen mindenki ismerte őket.

– Biztos valamelyik másik családdal jön – szólt József, de Mária szívét elöntötte az aggodalom. Keresni kezdték. De nem találták!

Nagyon megijedtek, és visszafordultak Jeruzsálembe. Kerek három napig kutattak, amikor végre meglelték a templomban. Jézus ott ült a bölcs írástudók között, hallgatta és kérdezte őket. A tanítómesterek pedig elcsodálkoztak azon, hogy milyen okos is ez a fiú.

Damó István rajza

Mária boldogan ölelte magához a fiát, de azért meg is feddte egy kicsit.

– Apád és én kétségbeesetten kerestünk téged! Jézus azonban így válaszolt:

– Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?

Mária csodálkozva nézett a fiára. Nem értette, mire gondol Jézus. A fiú azonban tudta, hogy Isten az ő igazi atyja, azért vágyott annyira a templomba. De engedelmeskedett a földi szüleinek, és velük ment Názáretbe. Ott nőtt fel, József házában. És ahogy növekedett, egyre okosabb és kedvesebb lett, és mindenki örült, ha csak ránézett. (Az Lk 2 alapján.)