Eszünkbe jutott valaha, hogy életünk legnagyobb részét a munkahelyünkön töltjük, mégis alig beszélünk arról, mit jelent a munka Isten szemében? Hetente átlagosan negyven órát dolgozunk, a statisztikai átlagot nézve huszonkettőtől egészen hatvanöt éves korig. Ez összesen több mint negyven évet jelent. Bár a munka állandó része az életünknek, jellemzően alig gondolkodunk róla, és valójában nincs is tiszta képünk az értékéről. Szomorú, de ha megkérdeznének bennünket, keresztyénként mit gondolunk a munkáról, sokszor szegényes és hiányos válaszokat tudnánk adni. Van, aki egyenesen azt mondja, hogy a munka a bűneseti átok része.

Sokan átvettük a minket körülvevő kultúra uralkodó szemléletét, amely szerint a kemény munkát lehetőség szerint el kell kerülni. És ha nem tudjuk elkerülni, akkor csak valahogy kibírjuk a hétvégéig vagy a korai nyugdíjig. Mások keményen dolgoznak ugyan, de teljesen önző indítékból – hogy a büszkeségüket táplálják vagy a materializmus bálványának hódoljanak. Gyakran úgy tekintünk a munkára, mint ami reggel kilenctől délután ötig tart, de attól kezdve, hogy letelt a munkaidő és kilépünk az épületből, úgy érezzük, nem része az életünknek – az onnantól csak a szórakozásról és az élvezetről szól. Sok keresztyén is úgy gondolja, hogy a munkája teljesen világi kérdés, ezért nem látja benne a Jézus Krisztusnak végzett lelki szolgálat lehetőségét.

REFORMÁTORI ÖRÖKSÉG: A HIVATÁS MÉLTÓSÁGA

Ezeket a nagyon is gyakori nézeteket azonban állítsuk szembe azzal, ahogyan a reformátorok gondolkodtak a munkáról. Kálvin János így ír A keresztyén vallás rendszerében: „Minden embernek megvan a maga hivatása, amelyet az Úr rendelt számára, mintegy őrhelyként, hogy ne kóboroljon céltalanul az életben. Nem lesz olyan alantas vagy jelentéktelen foglalkozás, amely ne tűnne igazán tiszteletreméltónak, és ne számítana rendkívül fontosnak Isten szemében.”

A lényeg tehát, hogy a munkánk számít Istennek. Ezt a nézőpontot egykor protestáns munkaetikának nevezték. A történelem sorána keresztyének sokszor a legszorgalmasabbak, a legkreatívabbak voltak – és gyakran a legsikeresebbek is – a saját területükön. Ez azon alapvető igazságok egyike, amelyet a reformáció fedezett fel újra, és amelyet szomorú módon mára nagyrészt elfelejtett az egyház. A munka isteni ajándék és elhívás. Vajon valóban értjük a munka eredetét, értékét és célját? Tudjuk, hogyan dolgozhatunk mindennap – akár diákok vagyunk, akár a pályánkon járunk, akár nyugdíjasok – úgy, hogy azzal Istent dicsőítsük?

Ezekre a kérdésekre keresi a választ Timothy Keller, a 2023-ban elhunyt amerikai lelkipásztor és író, akinek könyvei világszerte sokak gondolkodásmódját formálták. Legújabb, magyar nyelven is megjelent műve, a Hivatás és elhívás.

– Hogyan kap értelmet a mindennapi munkánk Isten tervében? arra hívja fel a figyelmet, hogy a Biblia ezen a területen négy alapkérdésre ad választ: Miért akarunk dolgozni? Miért olyan nehéz a munka? Hogyan kaphat a munkánk igazi értelmet? Hogyan kerekedhetünk felül a nehézségeken és találhatunk megelégedést a munkában az evangélium által?

A MUNKA JÓ VOLTA ÉS HATÁRAI

Keller szerint a Biblia arról beszél, hogy a munka jóságot, méltóságot, ugyanakkor határokat is hordoz. Arra világít rá, hol a helye Isten teremtési rendjében. Már a Szentírás első lapján is olvashatjuk, hogy a világ teremtése is munkafolyamat volt, és Isten örömét lelte ebben: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” (1Móz 1,31) Majd miután megteremtette az embert, rá is bízott bizonyos fontos feladatokat már a Paradicsomban.

A fontosságához, hasznosságához, szükségességéhez kétség sem férhet. De ha tetszik, ha nem, a munkának vannak határai is. „Ha életünk céljává teszünk bármiféle munkátlegyen az akár gyülekezeti szolgálat –, bálványt teremtünk, amely Isten pozíció- jára tör” – írja a könyv. Az adja a méltóságát cselekedeteinknek, hogy Isten maga is dolgozik, mi is így teszünk az ő helyé- ben, az ő képviselőiként. Ugyanakkor azt is fontos megértenünk, hogy a tevékenykedésünk önmagában méltóságteljes, nincs fontosabb vagy alantasabb szakma. Ha jobban belegondolunk, az Úr is „kétkezi” munkával teremtette az embert.

ISTEN KÉPMÁSÁNAK TÜKRÖZÉSE

Ha a Biblia narratívájából tekintünk a kérdésre, bizony azt mondhatjuk, hogy ezzel is Isten képét tükrözzük, és a teremtett világ gondozására hivatottként kell élnünk és tevékenykednünk. Keller szerint ne úgy válasszunk állást, ne úgy dolgozzunk a mindennapokban, hogy hatalmat szerezzünk, beteljesítve ezzel önmagunkat, hanem szolgálatként tekintsünk elvégzendő feladatainkra. Miközben a Biblia a munkáról mint Isten ajándékáról beszél, nemegyszer megtapasztaljuk annak árnyoldalát is.

Gyakran válik számunkra terhessé, értelmetlenné, olykor önzővé és meddővé. Hiszen sokszor éljük át a mindennapok mókuskerekében, hogy fáradságos erőfeszítéseink hiábavalónak bizonyulnak. Szégyenkeznie kellene az embernek azért, mert az Isten tökéletesnek alkotott tervének megvalósításában néha szenved, fájdalmai vannak vagy egy fárasztó nap után legszívesebben otthagyná az egészet? Bizonyára nem, hiszen a bűneset óta a munka fogalma megváltozott. „Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1Móz 3,17–19)

Valószínűleg ismerős az az érzés, amikor elvállalunk egy feladatot, például kapunk egy nagy projektet a munkahelyünkön, és minden erőnket, tudásunkat és időnket bevetve, éjt nappallá téve dolgozunk rajta napokig, hetekig, akár hónapokig – mégsem úgy sikerül. Közben mi magunk belefásultunk, a környezetünk elhanyagolódott, kapcsolataink szépen lassan megszakadtak. Keller szerint fontos megértenünk és elfogadnunk azt a feszültséget, amely átitatja a teremtést és bűnesetet leíró bibliai történetet. Azaz hogy milyennek tervezte a világot a Teremtő, és milyen gondok, problémák adódnak vele az Istentől elszakadt állapotában. A mózesi Ige alapján eszünkbe juthatnak Salamon szavai a zsoltárokból:

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” (Zsolt 127,1–2)