Olyan képzést kell nyújtanunk a nők részére, amilyent nyújtunk a férfiak részére. A férfinevelés útjai évszázadok óta taposott, járt utak, czéltudatosan, előre megállapított módozatokkal. A nők neveltetése körül ma még kísérletezés, tapogatódzás stádiumában vagyunk. Kialakult, kijegeczesedett direktívák nincsenek. Vagy legalább azt hisszük, nincse- nek. Meggyőződésem, hogy csak hisszük. Nem akarom kétségbe vonni, hogy a női és férfi-lélek természetrajzában lehet némi eltérés, de ha a czél ugyanaz, a hozzá vezető út is mért ne lehet- ne ugyanaz? Gimnáziumokat állítsunk fel leányaink részére, olyan tantervvel, igénnyel és mértékkel, amilyeneket a fiúkkal szemben felállítunk, a tanulni vágyó, tudományszomjas nő legalább épp úgy meg fogja azt bírni, mint a férfi.

Azt hiszem, ma már túl vagyunk azon a felfogáson, hogy a nőnek az alapos, mélyreható tudás nem való. Tisztában vagyunk vele, hogy veszedelmesebb a félig művelt, áltudású ember, mint az igazi mély tudományú. Ha ez így áll a férfiakra, így áll a nőkre is.

Az eddigi nőnevelésben igen sok volt a kifogásolható. Nem apológiát akartam én tartani a női nem részére; de tért akarok kérni tevékenységük részére, s mi ennek alapfeltétele: iskolát. Időt vesztettünk már eleget; de jobb későn, mint soha. A református egyház nem elégedhetik meg a dicső reformátorok buzgóságán s a református vallás nemes tisztaságán való álmodozással. Az álmodozás kora lejárt. Itt a tettek ideje.

Vigyázzunk, nehogy elleneink, kik az álmot már kitörölték szemeikből, kirántsák a párnát fejünk alól. Mert nem lehetne megnyugtató megoldás reánk, reformátusokra nézve, ha a róm. katholikusok árasztanák el az országot szerzetesek által vezetett leánygimnáziumokkal, beléjük csepegtetvén épp a legfogékonyabb korban, az ifjúkorban a kongregácziós eszméket. Sőt még azt sem lehet czélunk kivárni, míg az állam állít fel leányaink részére ilyen intézeteket. Nekünk nem elég, hogy leánygimnáziumok keletkezzenek. Nem kozmopolita, fásult, hitetlen asszonyokat s ezek által egy ilyen újabb nemzedéket akarunk, hanem a tudás mélysége által felemelt lelkületű, puritán erkölcsű református nőket, a kik mél- tók ősanyáik tradicziójához.

Jelenlegi 4 református felső leányiskolánkban is ugyanaz a jelenség ötlik fel, ami az állami felső leányiskolákban: a 2 felső osztály néptelen. A Baár–Madas intézetben, pedig az Budapesten van, a központban az V. osztály 12; VI. 5 a növendékek száma; Debreczen: VI. osztály 12; Marosvásárhely: 7; Miskolczon 15. A Baár–Madas-féle intézet is foglalkozott a továbbképző 2 felső osztállyal, de még számottevő eredmény nélkül.

Távol áll tőlem azt gondolni, hogy a leánygimnázium felállításával mindent megtettünk, amit kellett. Nem, ez csak az egyik teendőnk. A legalsóbb fokú iskolától a legfelsőbbig, az egyetemig igen sok a teendőnk. Kereskedelmi és ipari oktatásra módot kell nyújtanunk, a debreczeni egyetemre a nőket is be kell engednünk, de hogy ezt megtehessük, Debreczenben leánygimnáziumot kell állítanunk a felső leányiskola fejlesztése, illetve átalakítása által.

A társadalom minden rétegébe be kell hatolnia az egészséges református szellemnek éppen a nőnevelés által. Vezető szellemű református nőket képezzünk református egyetemünk által; erős gerinczet az egyháznak református polgári leányiskolák által, szilárd fundamentumot nagyszámú református elemi iskola által.

A társadalom most is megmutatta, mi kell neki; s mi hiába leszünk konzervatívek, a világ mégis haladni fog, a leányok mégis mennek egyetemre, ha nem akarjuk is. Az idő kerekét fel nem tarthatjuk, legfeljebb lemaradunk róla; ő tovább halad, mi tért veszítettünk.

Higgyük el tehát, hogy a társadalom most is tudja, mi kell neki, mi pedig fogadjuk el útmutatását, mert aki korát megértette, az nem téved el az irányzatok tömkelegében.