Unos-untalan hallunk, olvasunk napjainkban efféle erőszakos tartalmú és/vagy ilyen nyelvi formát öltő megnyilvánulásokat: „kirúgták az óvónőt”, sőt: „kirúgták a két velociraptort formázó dinórobotot” (tehát már tárgyakat is „kirúgnak”), „páros lábbal beleszáll az őt kritizálókba”, „ránk rúgja az ajtót az ősz”, a modell „horrorisztikusan néz ki”. De ez még nem elég bizonyos körökben, köznapi vagy éppen médiamezőkön. Ott immár „trendinek” vélik, illetve szinte kötelezőnek tartják minél erőszakosabb nyelvi formával kifejezni azt is, hogy valami jó minőségű, szép: „brutálisan finom fagyi”; „embertelen (értsd: elbűvölő, káprázatos) énekhang”.

Burjánzanak tehát a mai nyelvhasználatban az agresszív jellegű szavak, a legkülönbözőbb életterületeken és olyan közlésekben is, amelyekben szó sincs erőszakról, sőt amelyekben olykor ennek épp az ellenkezőjéről beszélnek.

Elgondolkodtató kommunikációs jelenség az is, hogy a többértelmű durván szavunkat sűrűn használják a ’megközelítően, körülbelül’ jelentés kifejezésére is: „Magyarország komolyzenei hang versenyeit, koncertjeit évente több mint háromszázezer ember látogatja, akiknek durván kilencven százaléka iskoláskorú”; „A szürrealisták durván száz évvel az első találkozó után újat szerveztek”; „Durván félig lesz tőle a DVD”.

E mondatokban változatosabb és választékosabb ezek valamelyike: hozzávetőlegesen, nagyjából, jóformán, csaknem, majdnem, kevés híján, kis híján, mintegy. Az idézett közlések ugyanis az olvasó, hallgató tudatában a szóban forgó kifejezés másik jelentését (’erőszakosan, brutálisan, kegyetlenül, embertelenül, kíméletlenül, bárdolatlanul, gorombán, tapintatlanul’ stb.) is felidézik, ámbár a beszélőnek ez nem állt szándékában. Ezért aztán különösen suta beszéd az ilyen: „A lavina durván ezer házat tehetett tönkre”; „Durván mennyit keres külföldön?” E mondatok akár félre is érthetők.