Reformátusok Lapja

Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Szalay László Pál, az Edelény-Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora osztja meg velünk gondolatait.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc egybeesett a reformáció ünnepével. De miként ünnepelt a maga is megújulásra szoruló egyház? Mit tanulhatunk az elődeinktől, akik az ember helyett Istenre bízták az ítélkezést? A protestáns egyházi kötődésű emberek tevőleges és sokrétű módon kapcsolódtak a forradalomhoz. Az elnyomó hatalom ellen fellázadó hithőseinkre Kovács Kálmán Árpád történész segítségével emlékezünk.

Október utolsó hetében szokatlan izgalom lett úrrá a parókián, Apánk minden idejét kora reggeltől késő éjszakáig a világvevő rádiója előtt töltötte. Recsegett-ropogott a készülék, a Kossuth rádió mintha pincéből sugározta volna ki-kimaradó adásait, olykor bizonytalan ideig elhallgatott, és csak talányosan hullámzó sistergést közvetített. Ilyenkor Apánk a Szabad Európa Rádió nyomába eredt a recézett kereső gombbal...

A halmaji református gyülekezet a Hernád-völgy fiatal, egyszersmind élő közössége. A nyolcvanas években szerveződött újjá, templomát közös munkával építette, ma is az összefogás tartja egyben. – Templomépítés, közösségszervezés, majd a lelki építkezés: mind-mind részei voltak a közös utunknak – mondja lelkipásztoruk, Barna Sándor püspök, aki állandóságot hozott a helyiek életébe, ugyanis elődjei két-két év után új gyülekezetekbe kerültek.

A világ minden tájáról érkezők tanulnak egymás mellett – és egymástól a Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Gimnáziumában és Általános Iskolájában. Az ukrán gyerekek közül többeket közelebbről érintett a háború. A diákok az ébren töltött idejük jelentős részét az iskolában töltik, a szülők bíznak a pedagógusokban. Bár a kicsik előtt még hosszú út áll tanulmányi eredményeik, nyelvi készségeik fejlesztésében, sikerült társakra, bizalmi kapcsolatokra szert tenniük.

Miért készül bibliafordítás egy visszaszorulóban lévő nyelven? Szükség van-e misszionáriusokra egy látszólag keresztyén országban? Greizer Miklós és Zsófia ezekkel a kérdésekkel is szembesült, amikor tíz éve a Wycliffe Bibliafordítók Egyesületének munkatársaiként a csendes-óceáni Vanuatura költöztek. A misszionáriusok beszámoltak arról, hogy Isten kegyelméből milyen missziós tevékenységeket végeztek, és milyen szellemi falakkal, hidakkal szembesültek.

Najla Kassabnak, a Református Egyházak Világszövetsége első női elnökének szívügye a közel-keleti keresztyének megmaradása. Arra biztat, ne adjuk fel az egyházat! Még ha néha nehéz is észrevenni, Isten ma is munkálkodik benne. Ha valódi változást akarunk ne kívülről lázadjunk ellene – legyünk a részei! – Lehet, hogy körülöttünk minden összetört, de ha marad egyetlen húr, Isten azon is megszólaltatja a dallamot. Hiszem, hogy az egyház ez a húr.

A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Hodossy-Takács Előd írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.

Burmai polgárok tömege keresztelkedett meg és hagyta el ősi vallását, ezzel együtt kultúráját, nyelvüket azonban megtartva. A baptista a legnagyobb felekezet: 2023-ban több mint ötezer baptista imaházat tartottak számon, többnyire őserdei falvakban. Az Open Doors nemzetközi imanapját, amely idén november 2-ára esik, nekik szenteli.

Az ENSZ-ben „nagyszerű beszédek hangzanak el Magyarország érdekében”, de senki nem tesz semmit. S változatlan rémhírek: „Magyarország elveszett! Sírós hangulat.” Márai Sándorék fogadott fia, János tolmácsolja a közvélekedést: ha az oroszok hagyják, a többi megszállt ország is követi a példát. Ezt a vereséget nem engedhetik meg maguknak, de majd „fognak engedni egy könnyebb kormányt és jobb életfeltételeket”.

Mi volt új és mindent felforgató István diakónus beszédében? A hogyan. A hangsúlyok, a pünkösdi Lélek. Nem elvont, okos, teológiai fejtegetés volt, nem is száraz adatok és tények visszaidézése, hanem új látás, meggyőző érvelés, hitvallás, a régi történetek összefüggő egységbe foglalása, alkalmazása a jelen helyzetre. Ilyen a jó prédikáció, megmozgatja hallgatóit.

Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret, magasztalás. Az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.

A hitünk, a megszentelődés, a földi-mennyei kettős polgárjog kalanddal, izgalommal jár, kiűzetéssel a komfortzónából. De nem mindegy, ezt honnan tapasztaljuk meg: a Gazda ismerős kezébe vissza-visszatérve, vagy a dobozból, amelybe hajlamosak vagyunk magunkat bezárni, csak a materiális kereteket látva, azok közé való beszorultságunkkal küzdve.

A XVIII. századi tudós, költő Kalmár György szép kifejezésével „drágakőnél gyönyörűbb” édes anyanyelvünket gyakran keseríti pontatlan, félreérthető fogalmazás, idegenszerűség, stílustalanság. A beszéd, az írás szürkül, gondot okoz a megfelelő szó meglelése. Anyanyelvi kapuőr rovatunkban Arany Lajos óvja-védi közös kincsünket.

– Sokszor félre kell tenni a saját vágyainkat, de ez közösségben, barátságokban, lelki kapaszkodókban térül meg. Hiszem, hogy a szolgálattevők munkája tartja életben az egyházat. Az egyház nem a tökéletesek klubja, hanem a bűnösök közössége, akik Krisztusban megtalálták a megváltást és a megbocsátást.

Mindig különleges élmény októberben a piacon sétálni: a termelők portékái között csipkebogyók, hatalmas szőlőfürtök, formás körték tűnnek fel – mennyi ízletes finomság közül választhatunk! De talán a leglátványosabbak mind közül a friss, dércsípte, kisebb-nagyobb sütőtökök. Sokszor csak édességként gondolunk rájuk, így most egy huncut sós változatot hoztam.

Mindent ellepett a víz. Egyre csak emelkedett, míg végül a legmagasabb hegyek csúcsait is elborította. De a bárka biztonságban úszott a vízen, mint egy hatalmas ház, amelyben Isten megőrizte Nóé családját és az állatokat. Végül megszűnt az eső. A víz lassan-lassan apadni kezdett. De csak nagyon lassan. Eltelt egy hét, és még mindent víz borított. Eltelt kettő, három…