Meg van írva?
Az elmúlt időszakban közösségimédia-trenddé váltak az olyan rövid, spirituális töltetű, motivációs céllal készített posztok, amelyeknek közös az üzenetük: semmi miatt nem szabad aggódni, ami nekünk rendeltetett, az úgyis utat talál hozzánk. De milyen teológiai háttere van – ha egyáltalán – ezeknek a népszerű tartalmaknak, és hogyan viszonyul hozzájuk a református hitünk? Veres Ábellel, a Budapest-Hold Utcai Református Egyházközség beosztott lelkipásztorával, a Károli Gáspár Református Egyetem doktoranduszával elemeztük a kérdéseket.
A közösségi médiát görgetve gyakran jönnek szembe olyan videók, amelyek azonnali megoldást kínálnak a csüggedtségünkre: „ez mind az isteni terv része”; „ha meg van írva, meg fog történni”, vagy épp „nincs elutasítás, csak iránymutatás”. Ezen üzenetek segítségével néhány óra erejéig javulhat a hangulatunk, és ideiglenesen eloszlathatják az aggodalmunkat, de ha a hangzatos mondatok mögött nincs valódi megértés, könnyen válhatnak üres, igazi hit nélküli mantrákká.
– Az említett internetes posztokban jól megragadható világszemlélet fejeződik ki – mutat rá Veres Ábel. – Ezekben az üzenetekben felmerül valamiféle eleve elrendelés gondolata, valamint az emberi szabad akarat és az isteni akarat összefeszülése.
Az eleve elrendelés – predestináció – református hitünk egyik legnehezebben megérthető tétele. A mindennapokban szorosan kapcsolódik ahhoz a vélekedéshez, miszerint „minden velünk történő esemény Isten tervének a része”. A lelkész szerint azonban fontos elválasztani a predestinációt a determinizmustól: – A fenti tétel igaz, mégsem jelenti azt, hogy az embernek ne lenne döntési lehetősége és felelőssége. A Szentírás egyértelművé teszi, hogy a kegyelem elfogadása a mi döntésünk; miután pedig Krisztus gyermekeivé lettünk, óriási a felelősségünk a környezetünkért, az embertársainkért és természetesen önmagunkért is.
Ha azonban csak egy-egy jól hangzó, kiragadott mondattal találkoznak a fiatalok az interneten, könnyen szűrhetik le azt az üzenetet, hogy „ha úgyis minden rendben lesz, akkor én hátradőlhetek”. Veres Ábel szerint ez a gondolkodásmód nem új keletű, a Szentírásban is akad rá példa. – Ez régen a thesszalonikai gyülekezetben ebben a formában jelent meg: úgy okoskodtak, hogy ha úgyis bármelyik pillanatban visszajöhet Krisztus, akkor minek dolgozni... Lehet, hogy küszöbön áll ez az esemény, így nincs értelme bárminek is nekifogni. Viszont Pál – éppen mivel ismerte Jézust – elvetette ezt a fajta hozzáállást, és cselekvésre hívta a thesszalonikai gyülekezet tagjait – fejti ki az egyik ókori esetet a lelkipásztor.
Ennek kapcsán talán sokunkban motoszkál a kérdés, hogy aktuális munkánkkal, tetteinkkel valóban a hivatásunkat töltjük-e be, és miként húzhatunk határt saját céljaink, terveink és a mintegy gondolkodás nélküli Istenre hagyatkozás között. A teológus szerint azonban ezt másként érdemes szemlélni.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!