Szóltunk már e hasábokon a gyakran pontatlanul, félreérthetően használt, ám igen sűrűn felbukkanó igekötőkről, a velük alkotott, divatszóvá vált igékről (például besír, bealszik, befoglal). Következhet a sorban az újabban ugyancsak felkapott felkérdez. Két jelentésárnyalatát tünteti fel A magyar nyelv értelmező szótára: ’kikérdez’ és ’megkérdez’. Az elsőre, a ritkábban előfordulóra ezt a példát hozza: „Felkérdezi a leckét.” A másodikat régi, már nem használatos tájszóként jelöli meg, Arany Jánostól vett citátummal: „Én Toldy Ferencet […] felkérdeztem, ez azt felelte, hogy joga van Eggenbergernek protestálni.”

Az nem baj, sőt nyelvhasználati nyereségnek számít, ha egy-egy elavult tájszó új életre kel. Ám például a felkérdez korántsem a hagyományos, ’kérdéssel fordul valakihez’ értelemben tűnik elénk, hanem többnyire inkább ezt jelenti: ’kifaggat’, ’kérdőre von’, (rosszallóan) ’számonkér’, sőt: ’felelősségre von’. Tehát – mint a mai nyelvi formák oly gyakran – támadó, szemrehányó élű, és így értendő: az alanyt (kérdésekkel) ostromolja; valamit ki akar kutatni.

E szónak efféle – agresszív – szándékát, tartalmát a leírója, kimondója nem is tagadja: X „alaposan felkérdezte” Y.-t. Illetve: W. „keményen felkérdezte” Z.-t. Sőt: A. „durván felkérdezte” B.-t. És bizony ez utóbbi közlésben az ige jelentése már aligha fedi az Arany János-idézetben szereplő szó értelmét…

Ha nincs vallató akarat, ha tájékozódunk, megfelelő a szövegben a felkérdez helyett a megkérdez, ha viszont van, akkor jobb például a kifaggat, számonkér. Mert világosan, őszintén jelzi a szándékot. Pontosabb. Hogyan is mondta Kosztolányi? „Úgy kell írni, hogy azonnal megértsék, mit akarunk mondani. […] Az olvasót egy másodperc ezred részéig sem szabad bizonytalanságban tartanunk.” Örök érvényű gondolat. Száz éve lesz, hogy a nyelvművelőnek is kiváló író papírra vetette.