Csodás dolog olyan nagycsaládban felnőni, amelyben nem csak a szülők, hanem a nagyszülők vagy akár a dédszülők is gondoskodnak a gyerekekről. Neked élnek a nagyszüleid? Hát a dédszüleid? És azt tudod, hány éves anyukád meg apukád? És a nagyszüleid, a dédszüleid? Vagy mennyi idősek lennének, ha élnének? Ha nem tudod, kérdezd meg a szüleidet, mert bizony a dédszüleid akár száz évvel ezelőtt is születhettek. Az meg elég nagy idő.

Réges-régen élt Kánaán földjén egy házaspár, akik nagyon várták a kisfiuk születését. Hogyne várták volna, hiszen maga Isten ígérte meg az érkezését! Az édesapa, Abrám szövetséget kötött Istennel.

– Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod! Ennyi utódod lesz! – mondta Isten, és Abrám megerősödött a hitében, hogy fia fog születni. Hiszen ahhoz, hogy sok unokája, déd- meg ükunokája lehessen, először a fiának kell megszületnie.

Úgyhogy a feleségével, Szárajjal együtt várták, mikor kerül áldott állapotba az asszony. De egyre csak teltek az évek, és Szárajnak még mindig nem született gyermeke. Hogy lehet ez? – töprengett a már nem is olyan fiatal feleség. Hiszen Isten megígérte, hogy Abrámnak sok utódja lesz. De nem azt mondta, hogy neki lesz gyereke, hanem hogy Abrámnak! Akkor lehet, hogy nem is ő lesz a megígért gyermek édesanyja, hanem valaki más? Sokat vívódott, végül úgy döntött, hogy ha már neki nem lehet fia Abrámtól, akkor legyen a szolgálójának, Hágárnak. Az majdnem olyan, mintha a saját gyereke lenne.

Így is történt. Hágár anyuka lett. Világra hozta Abrám fiát, Izmaelt. De Száraj nem volt boldog. Egy csöppet sem.

Isten azonban újra szövetséget kötött Abrámmal.

– Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek – mondta Isten. – A feleségedet ne nevezd többé Szárajnak, hanem Sára legyen a neve! Mert megáldom őt, fiút adok neki, népek támadnak belőle, népek királyai származnak tőle.

Ábrahám ekkor arcra borult, de nevetett. És tudod miért? Mert már százéves volt. A felesége meg kilencven. Száz és kilencven! Ilyenkor már nem szokott az embernek gyereke születni! Aki megéri ezt a kort, az már nem is nagyszülő, ha nem inkább dédi!

Úgyhogy ezt mondta Ábrahám az Istennek:

– Bárcsak Izmael életét oltalmaznád!

– Nem! Sára, a feleséged szül neked fiút, akit Izsáknak fogsz nevezni – mondta Isten.

Igazság szerint Sára is csak nevetett, amikor Isten angyalai is megerősítették a hírt, hogy egy év múlva gyermeke lesz.

De akármilyen hihetetlen is volt, valóban így történt. Egy év múlva Sára már a karján dajkálta Izsákot, a saját újszülött kisfiát. Pedig életkora szerint a nagymamája lehetett volna. Vagy a dédmamája. De az Úr számára semmi sem lehetetlen. És ha valamit megígér, azt be is teljesíti. (Az 1Móz 15 és további fejezetek alapján.)