A megmaradás ára
Palesztin keresztyének a XXI. században
A Szentföld három keresztyén közösségének vezetője – Munther Isaac, a Betlehemi Béke és Igazság Intézet vezetője, Agapia Sztefanopulosz görög–amerikai ortodox apáca, valamint Amira Hanania, az Elnöki Egyházügyi Főbizottság tagja és európai képviselője – különböző felekezetek nézőpontjából, mégis egymást erősítve mutatja meg, mit jelent a megmaradás elhívása, a keresztyén jelenlét sérülékeny folytonossága és mindazok a belső erőforrások, amelyek ma is éltetik Krisztus palesztin követőit.
A keresztyén jelenlét a Szentföldön kétezer évre nyúlik vissza. Hogyan formálódott ez a hosszú történet az önök családjában és személyes életében?
Munther Isaac: A családom gyökereit legalább ötszáz évre vissza tudom követni, talán még régebbre is; őseim Betlehem környékén éltek. Anyai ágon több felmenőm is ortodox pap volt. Ha tehát az elődökről beszélünk, nálunk ez valóban mély és megszakítatlan örökség. Amikor viszont palesztin keresztyénként próbálom elmesélni az életemet, egészen más szavak tolulnak az emlékezetembe: ellenőrzőpontok, intifáda, megszállás, katonák, kijárási tilalom. Sztrájkok, felkelések – ezek határozták meg a gyerek- és kamaszkoromat, valamint a felnőtt életemet is, beleértve a lelkipásztori szolgálatomat. Mihelyt az emberek megtudják, hogy Betlehemből származom, először azon lepődnek meg, egyáltalán léteznek palesztin keresztyének – ami számomra meghökkentő. Természetesen létezünk. Az lenne különös, ha nem így volna. Azonban bármennyire is megtiszteltetés Jézus városában születni és ott élni, a mindennapjainkat a küzdelmek határozzák meg. A feleségem családjának mindkét ága 1948-ban menekültként élte túl a nakbát. Az apósom Jaffából származik, és ma is pontosan tudja, melyik volt az a ház, ahol gyerekként élt. Ez a mi palesztin történetünk: a szétszóratásé és a kényszerű elűzetésé.
Agapia Sztefanopulosz: Amerikaiként érkeztem 1996-ban a Szentföldre, és hosszú időn át a Jeruzsálem olajfáinak hegyén álló orosz ortodox kolostorban éltem. Bár nem ebbe a kétezer éves helyi keresztyén közösségbe születtem bele, az itt töltött évtizedek során mélyen kapcsolódtam hozzájuk – különösen akkor, amikor beosztottak egy lányiskolába, amely a bibliai Betániában működött, mindössze néhány kilométerre Jeruzsálemtől. Ott ismertem meg igazán a palesztin keresztyének életét és küzdelmeit. Fiatal tanárokkal együtt éltük át a második intifáda éveit: lövöldözéseket az oktatási intézmények előtt, kijárási tilalmakat, majd a biztonsági fal felépítését, amely fizikailag is kettévágta a kolostor és az iskola közötti utat. Ami korábban egy rövid, két kilométeres séta volt, ma már több mint húsz kilométeres kerülőt és ellenőrzőpontokat jelent. Külföldiként is nagyon nehéz így bejutni Jeruzsálembe – a palesztinok számára pedig sokszor teljesen lehetetlen, hosszú hátsó utakon kell kerülniük Betlehem felé.
A KÖZEL-KELETI KERESZTYÉN KÖZÖSSÉGEK FOGYATKOZÁSA
„A keresztyének a só és a világosság. Képzeljenek el egy világot fény és ízek nélkül” – fogalmaz Chimoun Daniel iraki püspök, érzékeltetve, milyen lenne a Közel-Kelet keresztyének nélkül. Az elmúlt évtizedekben aggasztó mértékben csökkent a keresztyének száma abban a térségben, ahol maga az egyház született. Az elmúlt huszonöt évben Palesztinából, Szíriából, Irakból és Libanonból is sok keresztyén kényszerült elmenni, és ennek nyomán több helyütt olyan mértékben apadtak a közösségek, ami korábban elképzelhetetlen volt. Szíria: 2011-ben még 1,8 millió keresztyén élt, ma körülbelül 579 ezer. Irak: 2003-ban 1,5 millió keresztyén volt, ma kevesebb mint 200 ezer. Palesztina: 1922-ben a lakosság 11 százaléka vallotta magát keresztyénnek, napjainkban Ciszjordániában és Gázában együtt is alig 1 százaléka. Gáza: az 1000 fős közösségből 2023 októbere óta megközelítőleg mindössze 600-an maradtak, többségük templomokban keres menedéket. Betlehem: a keresztyének aránya 1950-ben még 86 százalék volt, 2017-ben már csak 10 százalék.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!