Alkalmasak vagyunk, mert elhívott bennünket

Idén is a Néprajzi Múzeumban gyűltek össze a Református Szeretetszolgálat munkatársai, hogy elismerjék azokat, akik a diakóniai szolgálat különböző területein – az idősgondozástól a fogyatékos emberek támogatásán át a szenvedélybetegek mellett végzett munkáig – kiemelkedő hűséggel és szakmai igényességgel végeznek szolgálatot. A díjátadó alkalom a Magyar Református Egyház intézményeiben végzett áldozatos munka sokszínűségét mutatta meg, és ráirányította a figyelmet azokra, akik csendesen, következetesen, gyakran háttérben dolgozva változtatnak meg életeket.

Ünnepi díszbe öltözött a Városliget ikonikus épületének rendezvényterme. A köszöntés után Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette az Igét Pál apostolnak a kolossébeliekhez írt levele 1. részének 12–14. versei alapján. Arról beszélt, hogy a keresztyén élet alapállása a hálaadás. – Meggyőződésem, hogy a krisztusi szabadítás és az örök élet bizonyossága nélkül nincs szeretetszolgálat, mert minden helyzetben van kiút, és van biztos út és irány, amely az örök megérkezés, a teljes megoldás felé visz – fogalmazott. Kiemelte azt is, hogy Isten tudja, kit milyen területre hív el és mire tesz alkalmassá a szolgálatban, amely odaadást, szenvedélyt és hűséget kíván.

A szeretetszolgálat munkatársainak elismerése előtt Czibere Károly főigazgató osztotta meg gondolatait a János evangéliuma 15. fejezetére hivatkozva. Emlékeztetett arra, hogy második alkalommal adják át a díjakat, és köszönetet mondott a bírálóbizottság tagjainak.

Czibere Károly Erdős Eszternek is megköszönte hűséges szolgálatát Fotó: Sebestyén László

– Ma azokat a kollégákat köszöntjük, akik hosszú évek óta elkötelezetten és eredményesen végzik segítő hivatásukat, felkészülten segítik a rájuk bízottakat, és mindannyiunk számára példák. Időseket gondoznak, fogyatékos embereken segítenek, hajléktalanoknak nyújtanak menedéket, szenvedélybetegeknek és számkivetett gyermekeknek kínálnak kiutat. Isten színe előtt állunk most, neki adunk hálát a kiemelkedő és kiemelendő szolgálatokért – mondta.

A díjakat Czibere Károly mellett Molnár János, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Zsinat presbiteri elnöke adta át. A délután folyamán hat elismerésben részesültek a jelenlévők. Hűséges szolgálatban emléklapot vehetett át Erdős Eszter Márta és Márkus Gábor. Erdős Eszter drogterápiás otthonok alapítójaként és meghatározó lelkipásztoraként évtizedeken át azon munkálkodott, hogy a rábízottak ne csupán ellátást kapjanak, hanem lehetőséget az újrakezdésre, a közösségre és a méltóság visszanyerésére – hangzott el a méltatásban.

Márkus Gábor feleségével együtt 1992-ben alapította a Tiszta Forrás Alapítványt a szenvedélybetegek támogatására; szavával, jelenlétével és életpéldájával Krisztus szeretetét viszi azokhoz, akiknek erre a legnagyobb szükségük van – tolmácsolta Takács Bence a szeretetszolgálat köszönetét.

Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette az Igét Fotó: Sebestyén László

A Filadelfia-díjat a szociális szakterületen, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásban, valamint az idősek, fogyatékos, pszichiátriai és szenvedélybeteg emberek támogatásában végzett kiemelkedő munkáért adták át.

A Bodoky-oklevél a példamutató hitbéli szolgálattal és diakóniai elkötelezettséggel végzett munkát ismeri el. Elismerő oklevelet azok kaptak, akik a rájuk bízott személyeket mély humánummal, lelkiismerettel, nagy szorgalommal és hűséggel segítik.

Az Árva Bethlen Kata-díjat a nevelőszülői hivatás keretében végzett, évtizedek óta tartó szolgálatért vehették át a díjazottak. Támogatói díjban részesült a Lónyay Utcai Református Gimnázium közössége, amely hűséges szívvel látogatja a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon lakóit, valamint Karl-Heinz és Dorothea Böhm, akik évtizedek óta fáradhatatlanul támogatják a kelet-közép-európai térségben zajló diakóniai munkát.

A hangulatot frissítő zenével Pál István „Szalonna” és Bandája szolgált.