Urunk többször is figyelmeztet a címben jelölt erényre a Bibliában. A Lukács evangéliuma 12,35 versbe szedett változatát idézve: „Legyetek állandóan készenlétben! Kezetekben a mécses mindig égjen!” Világosan elmondja azt is, hogy aki nem így tesz, afölött eljárhat az idő, az előtt bezárulhatnak a kapuk: „Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől […], mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” (Lk 19,43–44)

A Szentírásból tudjuk, hogy mindennek rendelt ideje van. Ez pedig lejárhat, elmúlhat. A tíz szűz példázatában a készületlen leányok lemaradtak a menyegzőről. Pedig amikor ezt belátták, már örömmel megtették volna, amit korábban – figyelmetlenségből vagy más miatt – elmulasztottak. Van, aki csak akkor kezd el kapkodni, amikor már itt a baj, aki csak ínség idején kezd el imádkozni, Isten elé állni. Pedig a készenlét a szüntelen imádkozás lelkiállapota, amelyre az apostol által szintén Isten buzdít bennünket. Emberi kapcsolatainkban is késő, ha csak akkor fejezzük ki szeretetünket, amikor érezzük a bajt, amikor a másik már elhidegült. Istennel sincs ez másképp.

Az örök élet már nem várakozás, hanem maga a teljesség. És ez már itt, a földön elkezdődhet Krisztus követői számára! De hogyan lehet felkészülni erre az útra? Egyvalamire kell készen állnunk: Jézus megjelenésére. Ő a vőlegény, akinek érkezésére számítanunk kell mindennap. Ezért ne maradjanak rendezetlen viszonyok sem életünk, sem mindennapjaink végén! Ezért kell minden napunkat úgy élni, mintha az utolsó volna! Nem hagyni haragot napnyugta utánra. Rendezni ügyeinket a felebarátainkkal.

A jó hír az, hogy valójában nem mi tesszük magunkat késszé, hanem ő tesz azzá bennünket. Aki Jézussal él, az készen áll az út következő szakaszára. A vele való mindennapos járás, a szüntelen imádság, igeolvasás – ezek az eszközök ebben. Aki így él, megtapasztalhatja, hogy bármilyen helyzetben kész az ajkán az Ige, a bocsánatkérése botlás után, kész megbocsátani mások bűneit – már mielőtt az illető maga belátta volna. Nem kell kapkodnia, nem lepődik meg váratlan helyzeteken, mert azokban már el van rejtve a megoldás. Ez nem a feszült várakozás idegőrlő állapota, hanem az Isten békességéé.

Aki kész, az szabad is. Aki viszont ragaszkodik saját dolgaihoz, az rab. Jézus úgy tesz késszé, hogy mindent meg is ad ehhez. Nekem csak elfogadni kell. Mert valójában nem én viszem őt másokhoz – még ha sokszor büszkén mondom is ezt –, hanem éppen fordítva, ő visz engem. Ő nem tárgya, hanem alanya az örömhírnek!

Értsük meg, amíg lehet: elsősorban nem másokat kell meggyőzni, hanem legfőképpen saját magunkat. És nem arra kell készen lennem, hogy én bármit megtegyek érte. Hanem arra, hogy ő eljöjjön – értem.