Vidékfejlesztésben, felzárkózásban sokat látott szakemberként a FETE elmúlt hat évében mi hatott újdonságként önre, esetleg adott életre szóló élményt?

Nehéz egy ilyet kiragadni. Talán a legfrissebb élmény Felcsúton, a Pancho Arénában ért, a Felzárkózó települések programban részt vevő gyermek- és ifjúsági csapatok futballdöntőjén. Épp a zemplénagárdi csapatnak szurkoltunk, amikor végiggondoltam, hogy a pályán az egyik első gárda focizik, benne a Balogh testvérpárral, akik öt éve egyetlen mérkőzést sem hagytak ki. 2020 óta rendszeresen járnak a Jelenlét pontba, közben kisfiúkból csodálatos, nyílt szívű és tekintetű fiatalokká cseperedtek. Számít nekik, hogy közösségben játszhatnak, és egyre jobb eredményeket érhetnek el.

Nem titok, hogy egy nyári pódiumbeszélgetés után egyeztettük ezt az interjút. Engem ott sokkoltak az elhangzottak: illúzió, hogy a leszakadó kistelepüléseken legalább a közösség összetartó. A legszegényebb emberek magányosak, szoronganak, sokszor félnek kimozdulni otthonról. Hogyan válhatnak az érzelmi és fizikai bezártságban élők nyílt tekintetűvé, nyílt szívűvé és motiválttá?

Korábban ifjúsági munkával, közművelődéssel és vidékfejlesztéssel foglalkoztam. Feladataim főként azokat a hazai településeket érintették, amelyeken már elindult valami mozgolódás: volt egy kis közösségi mag vagy szándék, amelyre lehetett építeni. Engem is meglepett, hogy a legkisebb településeinken, amelyekről azt gondoljuk, legalább egy dalárdát vagy hímzőkört találunk bennük, a legtöbbször nincs közösségi élet. Vagy ha akad is, a közösségeket gyakran a rivalizálás és konfliktusok tartják fenn. Ez leginkább a rászoruló családok körében, a hátrányos helyzetű településrészeken jellemző. A FETE módszertana éppen erre reagál. Középpontba a hosszútávú jelenlétet emeli, amelynek során először meg ismerjük a helyi családok életét, nehézségeit, mentális állapotukat, és máris választ kapunk arra, miért nem tudnak maguktól cselekedni, megoldani saját gondjaikat.

Pontosan mit takar ez a módszertan?

A FETE programja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jelenlétmódszertanát használja. Ennek az a lényege, hogy az adott településen folyamatosan, minden hétköznap legalább két munkatárssal vagyunk jelen. Ünnepek vagy felélesztett szokások idején ez hétvégi munkát is je lent. Nem csupán rendelkezésre állunk, várva, hogy a helyiek betérjenek hozzánk – persze ez is része feladatunknak: segítünk az ügyeiket intézni, hivatalos papírokat megérteni stb. Inkább mi nyitunk feléjük, folyamatosan járjuk az adott területet. Az ajtók pedig nem nyílnak meg elsőre, nem is mind nyílik ki. Kitartónak kell lennünk, folyamatos munkával építenünk kell az emberek bizalmát. Klubot, tanács adást szervezünk a kisgyermeket nevelők számára, foglalkozunk kisiskolásokkal, fiatalokkal és idősekkel.

Az együttléteknek nem csupán a hasznos időtöltés a lényege, minden programunk rejtett vagy egyértelmű módon ismeretet ad át, fejleszti a jelenlévőket. Mindez a már említett Jelenlét pontokon történik, amelyeket a rászoruló családokhoz közel található épületekben rendezünk be. A Jelenlét pont olyan, mint egy szociális iroda, közösségi tér. Az aktuális igényekhez mérten találunk benne főzési, mosási lehetőséget, baba-mama szobát. Mindig van egy nagyobb, több funkciós szoba, ahol társasklubot, fejlesztést, hittanórát, bibliaórát vagy ezekhez hasonló foglalkozást lehet tartani.

Nem csak a közösség hiánya okozhat nehézséget ezeken a településeken. A dizájnerdrogoktól az uzsorán át a maffiáig rengeteg minden befolyásolja a helyiek életét, egymáshoz fűződő viszonyát. Hogyan lehet belépni egy-egy ilyen zárt világba?

Ahány település, annyiféleképp fogadnak minket. Ez igaz az érintett családokra, a helyi közösségre és a döntéshozókra egyaránt. Előfordul, hogy a családok rögtön érdeklődnek, de legtöbb esetben nekünk kell megtennünk az első lépést. Feladatunk szerves része az utcai szociális munka, a családok látogatása, feltérképezése.

Először a helyi döntéshozóknál érdeklődünk arról, melyek a problémás településrészek, majd sorra látogatjuk az ott élőket. Nem mi találjuk ki, hova kell mennünk: adatok, interjúk és kutatások alapján kezdjük el a munkát. Az úgynevezett települési szociális diagnózis mellett mi magunk is veszünk fel lakossági kérdőíveket, így a lehető legátfogóbb képet kapjuk arról, hol a legnagyobb a rászorultság.