A település református közösségének tagjaival beszélgetve nemcsak a rádiós közvetítés jelentősége tárul fel, hanem az is, milyen társadalmi és lelki háttérből szólal meg majd az igehirdetés és az imádság advent harmadik vasárnapján.

A TEMPLOMI PADTÓL A CSALÁDI ÖRÖKSÉGIG – A GYÖKEREK EREJE

A gyülekezet története nem csupán az egyháztörténet lapjain él: frissen tartják mindazok, akik továbbra is részesei. Szentpéteri Dénesné Czérna Zsuzsanna vallomása azonnal világossá teszi ezt a folytonosságot: – Nekem különösen fontos, hogy a dédszüleim, nagyszüleim nyomdokain lépkedhetek, abban a padban ülök, ahol ők ültek, azt az illatot érzem a templomban, amelyet ők éreztek, és azt az Istent szeretem, akit ők szerettek – hangsúlyozza.

Szavai egyszerre hordoznak nosztalgiát és hálaadást. Szentpéteri Dénesné Czérna Zsuzsanna szerint Naszály reformátussága nem elsősorban földrajzi vagy intézményi kötődés, hanem személyes és családi identitás kérdése. A múlt jelenléte számára olyan erőforrás, amely a hétköznapokban is táplálja. Mint mondja: – Velük is vagyok, bár már nincsenek jelen, de nagyon szerettek engem, és én is őket. Ezért azon kívül, hogy Istennel találkozhatok, mindig hallok valami jót, kapok kapaszkodót, itt újra gyerek lehetek, újra köztük érezhetem magamat.

Kérdésemre kifejti, ő nem csupán emlékezik, hanem tovább is adja ezt az örökséget – akár azzal, hogy szépen felöltözve, zsoltároskönyvvel kezében elindul vasárnap délelőtt a templomba. Szerinte ez is egyfajta bizonyságtétel: – Jó érzés a harangszó szavára elindulni. Ha látják az emberek az utcán, akár csak ketten-hárman, hogy zsoltárral a kezemben, szépen felöltözve megyek a templomba, talán ezzel is toborzom azok táborát, akik majd egyszer szintén csatlakoznak.

A VISSZATÉRÉS ÉS A MEGÚJULÁS LENDÜLETE A FŐGONDNOK TÖRTÉNETE ÁLTAL

Seres-Tóth Adrienn kiskora óta része Naszály hit- és közösségi életének: hittantáborok, ifjúsági színdarabok, európai utazások, zenekar – hosszú éveken át ez az életvitel szőtte át a mindennapjait.

– Aktív életet élt a naszályi református ifjúság. Kávéháztól kezdve színdarabig rengeteg mindent szerveztünk, sikerült eljutnunk különböző európai országokba más református gyülekezetekhez kapcsolódva, akár közösségi munkát végezve, kapcsolatot építettünk hasonló értékrendű fiatalokkal – fogalmaz.

Az ifjúsági szolgálatok mellett leginkább a barátságokban érzi a gyülekezet megtartó erejét. Visszatekintve feleleveníti azt a hosszabb időszakot, amikor Skóciában élt, de ott is fontosnak tartotta, hogy tartozzon valahova, ezért egy presbiteriánus gyülekezetbe járt el. Magyarországra öt éve tért vissza. Amikor a hazatérés okáról kérdezem, elmondja: a legmeghatározóbb a honvágy volt.

– Hiányzott az a kapcsolódás, az a gyökér, amely nekünk mindig is lényegesnek számított: a család, a hagyományok, a kultúránk, a hovatartozás. Amint hazaérkeztünk, rögtön eljöttünk, látogattuk az istentiszteleteket, és kerestem azt a közösséget, amelyet itt hagytam. Bár sok fiatal barátom azóta továbblépett és más gyülekezetbe jár, de találtam itt még olyanokat, akikkel ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk – hangsúlyozza a gyülekezet főgondnoka.