A Szentírásban visszatérő kívánság, hogy Isten ragyogtassa ránk arcát. Az ároni áldás mellett például a 80. zsoltár írója háromszor is kéri: „Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!”

Isten arca a félelem és a titok forrása. Mózesnek azt mondta, hogy aki látja a Mindenható arcát, az meghal. Ugyanakkor Mózes első könyvében ott a híres történet Jákób birkózásáról Istennel. Miután túlélte az éjszakát, az ősatya elnevezte a helyet Peniélnek – jelentése: Isten arca. Ez tehát az a hely, ahol Jákób személyesen találkozott Istennel – és megváltozott. Peniél története nemcsak Izráel múltjáról szól, hanem nekünk is üzen, hogy minden hívő életében van egy „Peniél-pillanat”: amikor küzdünk Istennel, de végül megtapasztaljuk az ő közelségét és áldását.

Tizenévesként kezdtem keresni az utamat és a válaszokat a nagy, végső kérdésekre: mi az élet értelme? Létezik-e Isten? Az életemben bekövetkezett változások: kollégiumba kerülésem és édesapám betegsége Isten felé vontak. Buzgó imádkozó lettem, bár ezek az imák kérések voltak. Szomjas szívvel hallgattam az igehirdetéseket, de a Jézusról szóló Igék zárva maradtak előttem. Annyit éreztem, hogy ha Istenhez közelebb szeretnék kerülni, akkor tisztább és szentebb életet kell élnem. Ez volt az én vallásosságom útja, amelyen járva nem annyira Istent, mint inkább magamat ismertem meg. Nagy bűnök elkövetése nélkül is megtanultam, milyen erőtlen, tisztátalan, méltatlan vagyok. Imádságaimban idővel a kérés mellett megjelent a bűnbánat is.