A karácsony különösen sok szálat húz össze a Nemesbikki Református Egyházközségben. Óvodások verset tanulnak, presbiterek terveznek, asszonyok sütnek és énekelnek, az idősek otthonában ünnepi teríték készül, a Jelenlét pontnál meghitt zsivaj várja a gyerekeket, a parókián pedig egy lelkipásztor azon gondolkodik, hogyan lehet úgy megélni az ünnepet, hogy utána is megmaradjon valami belőle.

MEGTARTÓ GYÖKEREK – A REFORMÁTUS IDENTITÁS OTTHONOSSÁGA

A nemesbikki történetek szinte minden helyzetben a gyökerekig nyúlnak vissza. Varga Jánosné számára ez egészen konkrétan a családja története: édesapja a falu református kurátora volt, hosszú évtizedeken át presbiterként szolgált.

– Ő volt az utolsó diktáló: akkoriban még a temetéseken előre mondták az ének sorait, és a gyászolók utána énekelték. Édesapám sokáig élt, sokáig szolgált – idézi fel.

Varga Jánosné gondolatai megerősítik, hogy a gyökerek ma is hatnak, formálják a jelen döntéseit. Mindezt jól példázza férje története. Ő maga nem vallásos közegből, inkább kívülállóként érkezett ebbe a hagyományba: – Én nem voltam hívő addig, amíg meg nem nősültem. Miskolcon karácsonykor elmentem a templomba, de csak ennyit jelentett akkor számomra a vallás. A feleségem viszont járt istentiszteletre, a gyerekek hittanra, konfirmáltak. Egy idő után úgy éreztem: akkor én is elmegyek – részletezi a gyülekezetbe kerülését.

A fordulat pedig akkor vált véglegessé számára, amikor felkérték presbiternek. – Nemcsak egyházkormányzati feladatról volt szó, hanem olyan szolgálatról, amely belenyúl a mindennapokba: templomtetőt javítani, haranglábat festeni, temetőt rendben tartani – sorolja a különféle teendőket Varga János.

– Az járt a fejemben: a szabadidőmből megy el. Lesz-e bennem késztetés lemondani róla? Aztán amikor hárman lefestettük a harangtornyot, és az istentiszteleten mindenki nézte, milyen szép lett, azt éreztem, hogy valamit én is hozzátettem a közöshöz, és ezt jó volt megélni – hangsúlyozza.

A nőszövetség a gyülekezeti élet egyik motorja. Varga Jánosné maga is azt meséli, hogy korábbi gyülekezetükben, Mályiban nem érezte úgy, hogy az éneklés vagy a nőszövetségi tevékenykedés az ő útja lenne, Nemesbikken viszont ez magától értetődően nyílt meg előtte: – Itt valahogy spontán adódott. A tiszteletes asszony szólt: készülünk karácsonyra, énekelni kellene. Én meg jöttem. Minden külső kényszer nélkül éreztem úgy, hogy itt a helyem – mondja.

A házaspár gyermekei ma már az ország különböző pontjain élnek, de a gyülekezethez tartozás, az istentiszteletre járás nekik is természetes maradt, hiszen amikor csak lehet, hazaérve a templomban találkozik újra a család.

A GYERMEKEKBEN NÖVEKVŐ JÖVŐ: HITRE NEVELÉS AZ ÓVODÁTÓL

A gyülekezet jövőjébe leglátványosabban az óvoda udvarán, valamint a nyári táborokban lehet belelátni. Mátyus Edit 1990 óta óvodapedagógus Nemesbikken, nemzedékek nőttek fel a keze alatt. Református identitása nála is családi örökség: – Mindkét szülőm református, édesapám presbiter is volt. Én is egyre gyakrabban jártam templomba, és egy idő után bekerültem a presbitériumba – mondja.

A hit és a szakma nála természetesen fonódik össze: a lelkipásztor heti hittanórája, az óvodai közös alkalmak, a gyülekezettel való szoros kapcsolat egy irányba mutatnak. Az óvoda – mint fogalmaz – nem külön világ, inkább a gyülekezeti élet egyik legérzékenyebb terepe. Ennek pedig látványos eleme a nyári hittantábor: – 2001-ben kezdődött. A tiszteletes asszony egyet gondolt: itt a nyár, ne unatkozzanak a gyerekek. A kezdetekben délelőtti tábor volt: elhangzott egy-egy bibliai rész, mellette kézműveskedtünk, sportoltak, játszottak. Majd fokozatosan híre ment a környező településeken is, így jutottunk el a száz-százhúsz főig – teszi hozzá.

A tábor azóta generációkat köt össze: ma már azok gyermekeit hozzák, akik egykor maguk is résztvevők voltak. A tematikus hetek – katona-, olimpiai tábor – színesítik a programot, de a lényeg minden évben ugyanaz: a gyerekek egy bibliai történet köré rendeződve, énekkel, játékkal, közösségben tapasztalják meg az evangéliumot. Ezek a nyári alkalmak így a gyülekezet egyik legfontosabb missziós terét jelentik, ahol a gyerekek nemcsak hallanak a hitről, hanem meg is tapasztalják a közösség szeretetét és erejét – tudjuk meg Mátyus Edittől.

„ŐK A MÁSODIK CSALÁDUNK” – SZOLGÁLAT AZ IDŐSEK MELLETT

Más típusú, de ugyanolyan érzékeny közeg a nemesbikki Béthel Református Szeretetotthon. Itt a karácsony nemcsak örömöt hoz, hanem a hiány, a veszteség és a vágyódás érzését is. Kocsisné Kurucz Mária, aki 2002 óta dolgozik itt, végigéli minden évben, milyen törékennyé válik az ünnep az idősek között.

– A karácsony sokaknak nehéz, különösen egy idősek otthonában. Ők nagyon vágynak a szeretetre, arra, hogy valaki közel kerüljön hozzájuk. Többükhöz már nem jár senki, ezért ilyenkor nekünk kell olyan hangulatot teremtenünk nekik, hogy szép legyen az ünnep – fűzi hozzá Kocsisné Kurucz Mária.